A mai nappal elindult a gazdasági konzultáció – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. Ezúttal nem egy kész programról akarják az embereket meggyőzni, hanem előbb szeretnék meghallgatni őket és megkérdezni a véleményüket – fogalmazott a Fidesz elnöke. Mint mondta, a konzultációt Matolcsy György vezeti, de szakértőként dolgozik majd Parragh László, Tolnai Lajos, Székely Péter is. – Ha a gazdasági konzultációt sikerül végigvinni, akkor sikerül a magyarországi gazdasági és politikai viták egy részét ebből a magyar provincializmusból kiszakítani – hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzátette: hazánkban gazdasági kérdésekben olyan viták zajlanak, amelyeken a nyugati világ régen túlesett. A gazdasági konzultáció ablakot nyithat a jelenlegi nyugat-európai gazdasági vitákra is – jegyezte meg a volt miniszterelnök.
Matolcsy György egy politikai korszakváltás kezdetének nevezte a konzultáció-sorozatot, amely megalapozhatja a következő tizenöt év gazdaságpolitikáját. A polgári kormány gazdasági minisztere közölte: arra kérték levélben a különböző szakszervezeteket, kamarákat, egyesületeket, hogy küldjék el számukra eddigi elemzéseiket, javaslataikat.
Orbán Viktor még a Fidesz júniusi kongresszusán tett javaslatot a gazdasági konzultációra. Ennek középpontjában az áll, hogy a Fidesz által szükségesnek tartott jelentős adócsökkentés részleteit, a gazdaság minden szereplőjének megmutassák, és kibontakozzon a konzultáció végére egy szakmai konszenzus, egy szövetség, egy egyetértés, a magyar gazdasági élet szereplői és közöttük, a tekintetben, hogyan lehet végrehajtani legtöbb gazdasági haszonnal az adócsökkentést. Orbán Viktor akkor hangsúlyozta, hogy a konzultációt irányító csapat nem része a Fidesz hierarchiájának, nem áll pártirányítás alatt, így ő maga sem kíván beleszólni a munkájába, ugyanakkor több rendezvényen is részt vesz majd. Hozzátette: azt kéri Matolcsy György volt gazdasági minisztertől, hogy december közepére-végére készüljen el a dokumentum, amelyik magába foglalja a tapasztalataikat, és amely egy nemzeti konszenzus alapja lehet.
A sajtótájékoztatón bemutatták a program internetes honlapját (www.gazdasagikonzultacio.hu) is, ahová minden érdeklődő véleményét, hozzászólását várják. A gazdasági konzultáció keretében nyolc témában tesznek fel kérdéseket. Elsőként a gazdasági konzultációval kapcsolatban várják az észrevételeket. A következő kérdés, hogy mire épüljön az új magyar gazdasági modell. Mik legyenek a kitörési pontok? A harmadik az állam és az önkormányzatok, valamint egyének viszonya, például mely feladatokat lát el az állam, az önkormányzat és melyeket lehet piaci alapokon végezni, vagy nonprofit szervezethez kihelyezni. A negyedik kérdéskör a vállalkozások helyzetével foglalkozik, így például arra kíváncsiak, mi akadályozza a vállalkozások versenyképességének növekedését, vagy hol és hogyan kellene csökkenteni a bürokráciát, annak érdekében, hogy növekedjen a vállalkozások versenyképessége?
A Fidesz szerint elkerülhetetlen a radikális adócsökkentés, de hogy miként hajtsák végre, ezt a kérdést teszik fel a hallgatóságnak. A foglalkoztatással kapcsolatban egyebek között azt kérdezik, melyek a munkahelyek bővítésének legnagyobb akadályai vagy hogyan lehetne a jelenlegi szürkegazdaságot „kifehéríteni”? Az elkövetkezendő években több mint tízezer milliárd forintnyi fejlesztést lehetővé tevő európai uniós források nyílhatnak meg a magyarországi vállalkozások és települések előtt. Ezzel kapcsolatban olyan kérdésekhez lehet hozzászólni, mint például milyen gazdaságpolitikai és adminisztrációs változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a hazai vállalkozók és települések nagyobb számban, és sikeresen vegyenek részt az uniós fejlesztési pályázatokon, vagy melyek a Második Nemzeti Fejlesztési terv főbb súlypontjai?
A gazdasági konzultáció szeptember közepétől december végéig tart majd.
(Forrás: Magyar Rádió, Info Rádió, MTV Teletext, fideszfrakcio.hu, gazdasagikonzultacio.hu)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!