Félmillió forint körüli jutalmat kapott lapunk információi szerint az érettségi lebonyolításáért felelős állami szervezet két tisztségviselője. Az ügy pikantériája, hogy az idén debütáló kétszintű érettségi a tételsorok idő előtti kiszivárgása, vagy ahogy a kormány nevezte, a tétellopási ügy miatt híresült el.
Az egyik érintett a Magyar Hírlap megkeresésére először illetlennek nevezte a kérdést, amikor azonban ismét az érettségi után kapott pénzjutalmakat firtatta a lap munkatársa, azt mondta, hogy nem nyilatkozik.
Pósfai Péter OKÉV-főigazgatót hiába keresték, sem az irodájában, sem a mobiltelefonján nem tudták lapzártáig elérni. Az Oktatási Minisztérium sajtóosztályán azt mondták, hogy az OKÉV saját hatáskörben dönt a prémiumokról, abba a tárcának nincs beleszólása és tájékoztatást sem kapnak ezekről. Emellett hangsúlyozták, hogy egyetlen OKÉV-dolgozó sem kapott minisztériumi jutalmat.
Emlékezetes: a Magyar Nemzet hetekkel az érettségi előtt nyilvánosságra hozta annak a XXII. kerületi raktárnak a képét, ahol a tételeket őrizték, és azt is leírta a lap, hogy a pontos cím a Közbeszerzési Értesítőből könnyedén kikereshető. Később, az érettségi előtti éjszakán több internetes oldalon is megjelentek a magyar nyelv és irodalmi tételsorok részletei, majd aznap este a másnapi matematikai feladatokat nyomták Magyar Bálint kezébe egy élő televíziós műsorban. Ennek ellenére a matekvizsgát megírták a diákok, melyet érvénytelenített a tárca, így negyvenezer diáknak újra kellett írnia. A másnapi történelem tárggyal már nem kockáztatott a miniszter, ennek, és az összes többi tantárgynak a tételsorát újranyomták. Magyar Bálint az ügyben feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál. A rendőrség azóta sem zárta ki, hogy a tételek a logisztikai központból szivárogtak ki, igaz, azt sem, hogy valamelyik iskolában bontották ki idő előtt a borítékokat.
Forrás: Magyar Hírlap
Állt a lámpánál az új kocsijával, majd hirtelen a frászt hozta rá egy driftelő BMW + videó
