Fideszes képviselők nyílt levele a 47-es út bővítéséért

Nyílt levélben kéri a Csongrád megyei szocialista honatyák támogatását a 47-es út Hódmezővásárhely és Szeged közötti szakaszának négysávúvá bővítéséhez a térség nyolc fideszes országgyűlési képviselője.

MNO
2005. 09. 07. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A levél leszögezi: az M5-ös sztráda balástyai csomópontjának ügye világított rá arra, hogy a politikai erők egységes fellépésével megvalósíthatóak a régió fejlődését stratégiai szempontból befolyásoló fejlesztési programok.

A levél emlékeztet, hogy a 47-es főút Szeged-Hódmezővásárhely közötti szakaszának négysávosítása 2001-ben indult el, ám ezt a kormányváltás megakasztotta.

A fideszes képviselők fontosnak tartják, hogy a megye szocialista képviselői is álljanak a beruházás folytatása mellé, így felszólítják az országgyűlés Csongrád megyében mandátumot szerzett szocialista képviselőit, hogy támogassák a 2006-os költségvetés tárgyalásakor a Fidesz megyei képviselői által benyújtandó módosító indítványt, lehetővé téve ezzel a beruházás megvalósítását – áll a levelében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.