Gyurcsány óv a populizmus veszélyétől
A baloldal számára a jövő évi választás nem lehet élethalálharc, ha ugyanis így tekintenének rá, akkor a demokrácia lényegétől, a megérteni tudás képességétől fosztanák meg Magyarországot – derült ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az MSZP vasárnapi kampányrendezvényén tartott beszédéből.
A kormányfő szerint az ország nyugalma és biztonsága fontosabb, minthogy „felvéve a kesztyűt” másokat megalázó mondatokkal megsértsünk. Gyurcsány Ferenc az együttműködés hangsúlyozása mellett kifejtette, hogy azok a közéleti szereplők, akik kétségbe vonják a rivalizáló politikai gondolkodás jogosságát, az emberi és politikai szabadság, az önkifejezés értékét vonják kétségbe.
A kormányfő a demokratikus közép legnagyobb ellenfelének a populizmust nevezte, amely relativizálja a demokratikus parlamentarizmust és amely általánosságban hivatkozik az emberre csak azért, hogy szinte bármit megtehessen.
Gyurcsány a politikusok kötelességét az iránymutatásban, programalkotásban látta meg. – Nem lehet egyszer panelprolizni, aztán leülni Miskolcon egy panelban lakó család asztalához, nem lehet fél év alatt három adóreform-tervezetet benyújtani, mert akinek három van, annak igazából egy sincs, nem lehet egyik nap visszaállamosításról, másik nap visszavásárlásról beszélni – Gyurcsány szerint ez az ellenzéki magatartás a „szélkakas” magatartása, amely csak nyikorogni tud.
Hiller: biztonság, igazságosság és a bátorság
Hiller István MSZP-elnök beszédében kifejtette, hogy az „új évezred első évtizedének közepén” jó esélyekkel rendelkezik az ország, az ugyanis szabadságban és békében él. A politikus pártja nevében kiállt Horn Gyula volt miniszterelnök mellett, akit Kövér László (Fidesz) „bajsza mögül hangosan” effektív hazaárulónak nevezett.
A párt elnöke a biztonságot, az igazságosságot és a bátorságot nevezte a szociáldemokraták által képviselt közös értékeknek. Érdemes „megálljt” mondani, ha valaki a biztonságot veszélyezteti a gazdasági növekedést megkérdőjelező kijelentéseivel, mert ezzel tudatosan rombolja le azt, amit az itt élők létrehoztak – fogalmazott a pártelnök.
Hozzátette: Magyarországnak igazságosnak is kell lennie, hogy az állampolgárok befizetett pénzét az állam igazságosabban oszthassa el, a közös értékek érvényre juttatásához pedig bátorságra van szükség. Ha Magyarország kihasználja a Nemzeti Fejlesztési Terv adta lehetőségeket, akkor a XXI. század első húsz éve a magyar történelemben a XIX. század végéhez lesz hasonlítható, amikor sokat tettek a közért – mondta el Hiller István.
Simon a jobb közéletért dolgozik
Kiderült az is, hogy Simon Gábor, a szocialisták választmányi elnöke egy jobb közéletért dolgozik, hogy 2006 után a demokráciát ne az APEH-rendőrség, a privatizációt ne a szőlőfelvásárlás, a gazdasági sikereket pedig ne Kaya Ibrahim vagy Josip Tot szimbolizálja.
Úgy tűnik, hogy az MSZP a kormányzás helyett a kampányt választotta – közölte az MTI-vel Deutsch Tamás, a Fidesz képviselője, aki hozzátette: az MSZP megkezdte a 2006-os választási kampányát, ami nem jó hír az embereknek, mert ezt a pénzt, energiát, időt, amit a kampányra fordítanak, azt a kormányzásra kellene fordítani, mivel nagyon sok feladat áll még a kormány és a parlament előtt.
Deutsch Tamás emlékezetetett: a nyár folyamán a kormány által elkészített jogalkotási program szerint 16 törvényjavaslatot kellett volna elkészíteniük és benyújtaniuk a parlamentnek, ehhez képest egyetlenegyet sikerült.
hirado.hu