Pilhál György: Az SZDSZ úgy tesz, mintha ellenzékben lenne

MNO
2005. 09. 06. 9:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pilhál György: Szóval Kuncze Gábornak problémája van a magyar egészségüggyel, annak is a napi működésével. Programot is alkotott mindjárt a pártvezér, ebben egy hármas szóegyüttes szerepel (kicsit idétlen, de azért ide írom): szabadság, verseny, szolidaritás. Gondolom, ennek mentén kell barangolnia annak, aki érvényesülni szeretne a tervezett Gyurcsány– Kuncze-féle proletárdiktatúrában, annak egészségügyi szegmensében. A jelek szerint tehát nemcsak nekünk, hanem a szabad demokratáknak is fáj, ahogyan ma az egészségügy működik. Csupa hepehupa a terep, és ezt ők nem nézhetik tétlenül, ugyanis ők „tudják, merik, teszik”. Mégsem kéne egy aktív kormánypártnak úgy tennie, mintha ellenzékben lenne, s nem alakítója, csupán elszenvedője volna az eseményeknek. Persze hogy kampányfogás ez az egész SZDSZ-es egészségügyi műbalhé. Tavasszal kiderül, van-e még valaki, aki beveszi ezt a tablettát.

(Magyar Nemzet, 2005. szeptember 6.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.