Hat településen tett látogatást a református egyházkerület küldöttsége, adományokat adtak át és istentiszteletet rendeztek. Korábban az egyházkerület körlevelet adott ki, így indítva útjára a gyűjtést. A Nagyváradon egy nap alatt összegyűlt első 60 millió lejt jelképesen át is adták hat helyen.
Ismert: az egyházkerület küldöttsége az első tiszai árvíz idején végigjárta Tarpa vidékét, a Nyírséget, amikor a Temesközben volt árvíz, ott is több helyszínt keresett fel.
– Ennek az útnak ökumenikus jellege volt – hangsúlyozta Tőkés László, tájékoztatva arról, hogy a katolikus és az unitárius egyház képviselőivel találkoztak és tartottak istentiszteletet. Végigjárták szombaton a Sükő patak menti református vidéket, Bikafalván, Hodgyán jártak, majd átmentek Farkaslakára. A Nyikó mentén unitárius többségű gyülekezetet látogattak meg, az unitáriusokkal együtt tartottak istentiszteletet Siménfalván és Kobátfalván az ottani unitárius templomokban, majd Székelyudvarhelyen végződött az út a szombatfalvi református templomban.
A püspök nagyra értékelte az árvíz utáni összefogást. Ezzel kapcsolatosan kiemelte, hogy az egyházak a helyzet magaslatán voltak. Bámulatosnak tartotta például az unitárius egyház helytállását a Nyikó mentén.
A püspök örömmel állapította meg, hogy erős összefogás alakult ki a székely és a nem székely vidékek között, meghazudtolva azokat, akik mesterségesen akarják elválasztani egymástól a székelyeket és a Székelyföldön kívüli magyarokat.
Tőkés László különleges jelentőséget tulajdonított annak, hogy a magyarországiak milyen nagy segítőkészségről tettek tanúbizonyságot. – Merem állítani, hogy december 5. lesújtó tapasztalatainak a korrekciója, a csorba kiköszörülése történik most – mondta a püspök, akit mindez az 1989–90 fordulóján nyújtott magyarországi szolidaritásra emlékeztet.
Bámulatos példaként hozta fel a Duna Televízió rendezte százmilliós gyűjtést.
A püspök örömmel állapította meg, hogy nagyon hamar talpra álltak az árvíz sújtotta falvak, a porták már takarosak, építkeznek, az emberek tele vannak energiával. – A magyar a nyomorúságban ocsúdik fel, a nyomorúságban emelkedik a sorsa fölé. Ez a természeti csapás hitben, öntudatban, összefogásban jóra fordítható – mondta Tőkés László.
hirado.hu – fideszfrakcio.hu
Hamarosan indulhat a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
