A termikus napenergia piaca az Európai Unióban tavaly 10,1 százalékkal bővült 2003-hoz képest, ám még így is messze elmarad az Európai Bizottság által 2010-re célként kitűzött 100 millió négyzetmétertől. A tavalyi év végén ugyanis a rendszerbe ellátott egységek összterülete majdnem elérte az 1,7 millió négyzetmétert, ezzel az évi 1185 megawattórányi kapacitást, míg a már említett cél 70 ezer megawattóra – áll az EurObserver jelentésében. A sort továbbra is a németek vezetik, a teljes európai piac 46,1 százalékát birtokolták tavaly, miután a már meglévő 750 ezer négyzetméternyi összterületű napelemeikhez további 86 ezer kollektort telepítettek, mintegy 30 ezer négyzetméter összterülettel. Ezzel együtt a németországi növekedés alacsonyabb volt a vártnál: míg 2003-ban 39 százalékost regisztráltak, addig 2004-ben csupán 4 százalékot. Hogy mi a növekedés ilyen mérvű csökkenésének az oka, azt a szakértők egyelőre nem tudják, véleményük szerint ugyanis a támogatások négyzetméterenkénti 125 euróról 110-re való csökkentése önmagában nem okozhatott ekkora lendületvesztést.
Az ezüstöt a görögök vitték el tavaly, ugyanis 161 ezer négyzetméterről 215 ezer négyzetméterre növelték napenergia-termelő egységeik összterületét, dacára, hogy a már rendszerbe állított egységek nagy része megsemmisült a 2003/2204-es télen az erős havazások és fagyok miatt. Így egyrészt ezt kellett pótolni, másrészt fejleszteni. A pénzügyi támogatás azonban nem túl kedvező Görögországban: magánbefektetések esetén a teljes beruházás 20 százalékára van csupán adókedvezmény.
Ausztriában az elmúlt években folyamatos és egyenletes növekedést figyeltek meg a szakértők, 2003-ban 8,1, míg tavaly 8,3 százalékkal nőtt a napenergiás egységek összmérete, 176,8 ezer négyzetméterről 191,5 ezer négyzetméterre egy év alatt. A prímet az úgynevezett üvegezett kollektorok viszik 94 százalékkal, míg az üvegezetlenek aránya 4,6, a vákuumcsöveseké pedig 1,4 százalék. Ausztriában egyébiránt tavaly fogadtak el egy négy évre szóló, napenergiát népszerűsítő és ösztönző programot, amelybe 2,6 millió eurót tettek az érintett minisztériumok és befektetők.
Az újonnan belépett tagállamok közül Lengyelországnak van a legnagyobb részesedése a napenergia-piacon, de a 2003-ban 26,5 ezer négyzetméternyi kollektorterület alig több mint 2,5 ezer négyzetméterrel nőtt tavaly. Az EurObserver adatai szerint Magyarországon jelenleg mintegy háromezer négyzetméternyi napelem működik, 2,1 megawattórányi energiát állítva elő egy év alatt.
Forrás: Napi Gazdaság
Hamarosan megkezdődhet a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
