Elekes Éva: Jelzésértékű az is, hogy a 2002-es kormányváltás óta már harmadszor járt magyar miniszterelnök a Fehér Házban. Igaz, Bush elnök texasi birtokára még nem invitáltak meg magyar politikust, de hát oda tényleg csak a legbefolyásosabb partnereit, közeli barátait hívja meg az első számú szuperhatalom vezetője. Ez a három fehér házi vizit – kétszer Medgyessy Péter, most pedig Gyurcsány Ferenc tárgyalt az Ovális Irodában – azt jelzi, s ezt egyébként a miniszterelnök és az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice megbeszélésein kifejezetten ki is mondták, hogy kiegyensúlyozottak a magyar-amerikai kapcsolatok. Magyarország fontos szövetséges és barát – így fogalmazott Bush elnök a megbeszélések után tartott rövid sajtókonferencián, jelezve, hogy nincsenek gondok a kétoldalú viszonyban.
(Népszava, 2005. október 10.)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
