Fidesz: Ma is csak mélázgatott és a szót csépelte az MSZP

MNO
2005. 10. 08. 14:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP vezető politikusai mai is kártyavárakat építgettek, amikor elmélázgattak azon, hogy mit kellene tenni a munkásemberek elszegényedése és kiszolgáltatottsága ellen – reagált a Fidesz az MSZP az MSZP Baloldali Tömörülés Platform mai értekezletén elhangzottakra.

A Szövetség munkástagozata közleményében hangsúlyozza: sajnálatos, hogy „üres szócséplésnél többre ma sem futotta”. – Elég nagy bajban lenne az ország, ha a kétkezi munkások is csupán megvitatnák, hogy mit kellene tenni a műhelyekben, vagy a földeken, majd hazaballagnának, mint akik jól végezték a munkát.
A luxusbaloldali miniszterelnök pártjának prominensei ma sem mondták meg, hogy most és itt mit kívánnak tenni a kétkezi munkásokért, azokért az emberekért, akik megjavítják az ő autóikat, akik felépítik az ő házaikat, akik megtermelik mindazt, amit ők megvásárolnak – hangsúlyozzák, hozzátéve: annak a négyszázezer embernek, akinek nincs munkahelye és annak a több millió munkásnak, aki állandó bizonytalanságban él, nem szavakra, hanem tettekre van szükségük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.