Japán szépség a Magyar Nemzeti Galériában

A Fudzsijama, a japánok istenségként tisztelt hegye rendre visszatérő motívuma a japán művészetnek. A Magyar Nemzeti Galéria kiállításán XIX. századi fametszeteken és Tomizuka Haruo kortárs fotóművész fényképein tekinthető meg a Fuji, Japán híres földrajzi alakzata.

A tökéletes Fuji, a Szent Hegy, a japáni világ középpontja, rendre visszatérő motívuma a japán művészetnek. A Fudzsijama szikár és fenséges hegycsúcsa szelíden ívelő oldalaival, büszke hósipkájával még a nyugati embert is megindítja, hát még az ázsiait. A japánok – köszönhetően a sintoizmus szellemiségének – amúgy is sokkal bensőségesebb viszonyt ápolnak az anyatermészettel, nem leigázni és meghódítani akarják, hanem saját finoman hangszerelt szabályrendszerük szerint átalakítani.

A Magyar Nemzeti Galéria Fudzsijama: a japán Szépség Hokusai és Hiroshige fametszetein és fényképeken című kiállításán harminchat-harminchat XIX. századi fametszet látható Katsushika Hokusai és Utagawa Hiroshige művészektől, valamint ugyancsak harminchat fotó Tomizuka Haruo kortárs fotóművésztől. 2004 Japán és az Európai Unió között a cserekapcsolatok éve volt, ez adta a kiállítás aktualitását. A két XIX. századi fametsző egy-egy sorozatot készített Japán egyik legfontosabb jelképéről, a Fudzsijama hegyről 1823-ban, illetve 1858-ban. A kiállításon nem a két teljes sorozat látható, mindazonáltal a kiállítás gerincét, a művek mintegy felét a két sorozat darabjai alkotják.

Az európai látogató számára különösnek tűnhet a két klasszikus fametsző és a kortárs fotós munkáinak együttes tárlata, így érdemes a két kiállítási részt külön-külön megtekinteni. A japánok számára inkább kiegészíti a két korszak és a két műfaj egymást, az elsődleges gondolati tartalom mellett magasabb szinten egyesülve.

A japánoknak a Fuji nem egyszerűen egy természeti képződmény, országuk egyik híres földrajzi alakzata. Tisztelete – talán a máig is élő sinto vallás természetimádó, animista felfogásából adódóan – szinte vallásos méreteket ölt. Leggyakoribb elnevezése, a Fuji-san is arra utal, hogy a hegyre élőlényként tekintenek.

Hokusai és Hiroshige a klasszikus XVIII. századi japán fametszet (ukiyoe) – amelynek legismertebb képviselője Kitagawa Utamaro – XIX. századi hanyatlása idején alkotott. Mindketten leginkább tájképeikről ismertek, amelyek térszemléletét az európai tudományos perspektíva már befolyásolta. Mindketten kiemelkedő tehetségek voltak, ami a hanyatlás idején még jobban nyilvánvalóvá válhatott.

Az ukiyoe szó szerinti fordításban „a lebegő világ képeit” jelenti. A műfaj a XVII. századi japán nagyvárosokban alakult ki, majd később Európában nagy népszerűségre tett szert, és Monet, valamint Vincent Van Gogh műveire is nagy hatással volt. Ennek a sikernek köszönhetően virágzott fel ismét Japánban az ukiyoe-művészet.

A XIX. századi japán életképeken a Fuji hol betölti az egész képmezőt, hol pedig épp csak megjelenik a láthatáron, az előtérben változatos természeti formák, kies tájak, különböző dolgokkal foglalatoskodó emberek láthatók.

(www.artportal.hu, Magyar Nemzet, MNO)