2005. január–szeptember időszakban a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 16 százalékkal, a vendégéjszakák száma 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szállodák átlagosan 62 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az első három negyedév időszakát tekintve a budapesti négycsillagos szállodák szobakapacitás-kihasználtsága volt a legmagasabb (74 százalék) a vizsgált szállodacsoportok közül. A fővárosi szállodák – amelyek egy évvel korábban 64–71százalékos foglaltsággal funkcionáltak – átlagosan 69–74 százalékos kihasználtságot értek el. Az időszakon belül szeptemberben a budapesti szállodák mindhárom csoportjában kiemelkedően magas, 90 százalék fölötti volt a foglaltság.
Egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára 15 200 forint volt január–szeptember között, ami jelentős (folyó áron közel 1300 forint) emelkedést jelent 2004 azonos időszakához képest.
Pottyondy kénytelen-kelletlen reagált az Ukrajnában agyonvert magyar halálára, egyből Orbánt kezdte szapulni
