A Hankook novemberben jelenti be a győztes kilétét. A lap értesülései szerint az abroncsgyártó legkésőbb tavasszal meg szeretné kezdeni az üzem építését. A gyártást a tervek szerint 2007 elején indítanák be. A Korea Herald Cseh-, Lengyel- és Magyarországot említi lehetséges beruházási célpontként, értesülései szerint Szlovákiának már nincs esélye. A félmilliárd eurós beruházás színhelyéül eredetileg Lévát szemelte ki a Hankook, ám a pozsonyi kabinet július elején visszadobta a gazdasági minisztérium által a cégnek biztosra ígért bőkezű támogatási tervet, ezért a dél-koreaiak visszaléptek. A szlovák kormány akkor úgy indokolt, hogy a mintegy háromezer munkahelyet teremtő beruházás nem ér meg százmillió eurót az adófizetők pénzéből. Ha a gazdasági minisztérium által kidolgozott terv valósult volna meg, a szlovák állam által adott támogatás elérte volna a beruházás összértékének 21 százalékát. További tárgyalások után a Hankook augusztusban tíz százalékra mérsékelte elvárását, Pozsony azonban nem volt hajlandó többet adni hat százaléknál.
Kóka János a Hankook szlovákiai visszalépését követően azt hangsúlyozta: a magyar kormány kész tárgyalni a céggel, ám csak a kölcsönös előnyök mentén, más feltételekkel, mint amilyenek mellett az eredeti szlovákiai megállapodás született.
Magyarország népszerű az abroncsgyártók körében: a Michelin és a Bridgestone is hazánkat választotta. (Világgazdaság)
Lázár János: Brüsszel ismét támad, a Tisza Párt elárul
