Megyeri Dávid: Két könyv ugyanarról. Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök Útközben című kiadványa és a Századvég Kiadó A jóléti rendszerváltás csődje című tanulmánykötete is egyazon politikusról szól. Összehasonlító elemzésünk meglepő eredményt hozott: minden ellenkező várakozással szemben a milliárdos miniszterelnök és a tudományos kutatók hasonló képet láttatnak. A különbség mégis óriási: míg Gyurcsány – felrúgva a régi kommunista alapelvet, amely szerint titkold el valódi szándékaidat – akaratlanul tárja föl a sorok között az általa ideologizált sodródó jövőnket, addig a Századvég Alapítvány kutatói egzakt eszközökkel tartanak tükröt az elé a vezető elé, aki semmit sem utál annyira, mint a szembesülést a tényekkel és saját magával.
(Magyar Nemzet, október 10.)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
