Műtősök perlik a sátoraljaújhelyi kórházat

Beperelte a munkaügyi bíróságon a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház vezetését a sebészet és a szülészet tizenhét műtőse.

MNO
2005. 10. 04. 11:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dolgozók szerint az érintett időszakra a kapott juttatás helyett kiemelt ügyeleti díj járt volna, valamint perelnek azért is, mert szerintük hosszú időn keresztül nem biztosítottak a pihenőnapon végzett ügyeleti tevékenység után másik pihenőnapot.

Antal Gabriella, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház igazgatója elmondta: a per három pillérre épül, az egyik, hogy a dolgozók három évre visszamenőleg szeretnék megkapni azt az összeget, amelyet a törvényben megengedett havi hat alkalom fölött ügyeletben töltöttek. Úgy vélik, az akkor megkapott jövedelem helyett nekik ezekre az alkalmakra kiemelt díjazás járt volna, tehát a különbözetre tartanak igényt.

A másik követelés a pihenőnapokon végzett ügyeletek után járó pihenőnapokra vonatkozik – tette hozzá. A feljelentés harmadik pontja az az európai bírósági döntés, amelynek értelmében az ügyeletet rendes munkaidőnek kell elszámolni.

(Gazdasági Rádió, Privátbankár.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.