Eszerint az idei első félévben a lakáscélra felvett támogatott átlaghitel összege 4,8, a nem támogatotté 4,2 millió forint volt, míg egy évvel korábban még 5,4, illetve 2,5 millió forintra rúgott, a tavalyi második félévben pedig 4,4, illetve 3,8 millió forint volt.
A KSH felmérése szerint idén június 30-án a lakáshitelek állománya 2015 milliárd forintra rúgott Magyarországon, ez a GDP mintegy 10 százalékát tette ki. Az adatszolgáltató társaságok 2005. január-júniusban 55 200 lakáshitelt engedélyeztek 241,5 milliárd forint értékben, a hitelek száma egy év alatt 14, összegük 10 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A statisztikusok szerint évek óta mérséklődik az államilag támogatott kölcsönök aránya, miközben a – kockázatosnak tartott – devizaalapú hitelek térnyerése töretlen. Idén a folyamat gyorsult, így az első hat hónapban az engedélyezett lakáshitelek 36,4 százaléka tartozott a támogatott körbe, szemben az előző két félévben mért 74,2, illetve 47,3 százalékkal. Az újonnan megítélt hiteleknél a deviza súlya darabra 48, értékben pedig 55 százalék volt, az átlagos hitelösszeg 5,0 millió forintra nőtt.
Napi Gazdaság
Orosz Pál kritikája: „Jó lenne, ha egy másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára”














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!