Az ünnepeltek – Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, az évek óta betegeskedő csapatkapitány, Puskás Ferenc képviseletében a felesége és a meccsen kispados Várhidi Pál (a szintén kerettag Sándor Károly rossz egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni) – a meghívott vendégek társaságában meghatódottan nézték végig azt a néhány filmkockát, amely az összecsapás első gólját elevenítette fel – tájékoztatott a távirati iroda. A társaság ezek után néma felállással emlékezett meg a csapat elhunyt tagjairól, Lórántról, Lantosról, Bozsikról, Zakariásról, Budai II-ről, Kocsisról, Hidegkutiról és Cziborról.
Az együttes kapusa, Grosics Gyula elárulta: a mai napig meghatódva gondol arra, hogy egy olyan együttes tagja lehetett, amely játékával a magyarokat a világ tetejére repítette.
– Sok helyen jártam a világban, de az Aranycsapatot és annak tizenegy tagját mindenhol ismerik – mondta köszöntőjében Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A volt játékosokat köszöntötte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is, aki elöljáróban Puskás Ferencnéhez szólva kijelentette: az elmúlt hónapok eseményei után az egész ország elégtétellel tartozik neki, hiszen „ami történt, mindannyiunk közös szégyene„.
Ismert: Puskás tiszteletére a Real Madrid jótékonysági meccset játszott augusztusban. A bevétőléből a ligaelnök szerint méltatlanul keveset kapott volna a négy éve kórházban kezelt egykori Real-játékos. Végül húszmillió folyt be számára a meccs bevételéből, így gyógykezelését komfortosabbá lehet tenni. Puskásné a legendás játékos ereklyéiből néhányat értékesíteni próbált Angliában, aztán Bodnár György valamennyit megvásárolta több mint negyvenmillió forint értékben. Az állami vezetés kissé elhanyagolta őt, jelenleg sincs múzeuma, az útlevelét is bevonták – írja az Index.
A volt miniszterelnök beszédében kiemelte: a 6-3-nak van valamifajta üzenete, amit nehéz megfogalmazni, de sokan érzik. – Rólunk magyarokról sok negatív dolgot mondanak, köztük azt, hogy széthúzóak vagyunk, de mégis itt vagyunk szelíd békességben és ötvenkét év után is ünnepeljük és megbecsüljük az akkori hősöket – tette hozzá.
Schmitt Pál és Orbán Viktor egy-egy marcipánlabdát, Gellei Imre, a Ferencváros labdarúgó-csapatának vezetőedzője pedig a zöld-fehér klub nevében egy-egy emlékzászlót nyújtott át az ünnepelteknek. (index.hu)
Tragédia a víztározónál: két gyerek alatt beszakadt a jég















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!