Fidesz: Elharapóztak a pártpolitikai indíttatású rendőri fellépések

MNO
2005. 11. 28. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialisták saját bevallásuk szerint mindent el tudnak maguknak intézni, nincs előttük semmilyen akadály. Így épülget szépen egy-egy szocialista karrier, segítenek a haverok, jó a buli. Egyre többen érzik országszerte, hogy a gátlástalan hatalmi arrogancián változtatni kell – fogalmazott interpellációjában Kovács Zoltán.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra a közelmúltban az egyik kereskedelmi csatornán elhangzott beszélgetésre, amelyben a szocialisták egyik miskolci aktivistája arról beszél, hogy ők mindent el tudnak intézni, számukra a rendőrök sem jelenthetnek akadályt, például ha szabálysértő plakátolásról van szó, hiszen velük is megbeszélnek ezt-azt. Kovács Zoltán szerint a szocialisták a 2004-es EU választási kampánynál is durvább háborúnak képzelik el a 2006-os kampányt, ahol semmi sem jelenthet akadályt számukra. A hatóságok nem gördíthetek akadályt a politikai ellenfél elleni harcban – olvasható a fideszfrakcio.hu-n.

Az ellenzéki politikus arról érdeklődött a bgelügyminiszternél, milyen eljárást indítottak a szocialista aktivista és az érintett rendőrök ellen. Kovács Zoltán arra is kíváncsi volt, hogy a szocialista párt aktivistái milyen jogosítványokkal rendelkeznek a hatóságok irányába annak érdekében, hogy azok szemet hunyjanak bizonyos szabályszegések felett

Lamperth Mónika belügyminiszter válaszában kifejtette: a Fidesz olyan ügyből akar botrányt csinálni, ami nincs. Állítása szerint a Fiatal Baloldal (FiB) miskolci elnöke soha nem beszélt a rendőrséggel, amit állítása szerint a rendőrség hasonló tartalmú nyilatkozata is megerősít. Amit a fiatal szocialista mondott, csak alapnélküli hencegés volt – tette hozzá.

Kovács Zoltán viszontválaszában arra figyelmeztetett, hogy ebben a kormányzati ciklusban elharapóztak a pártpolitikai indíttatású rendőri fellépések. Ezzel összefüggésben utalt a Medgyessy Pétert lehazaárulózó Loppert Dániel valamint Bégány Attila esetére, akit a miniszterelnök jelenlétében vezettek el a rendőrök, mert élt a szabad véleménynyilvánítási jogával.

A parlament kormánypárti többsége elfogadta a miniszteri választ.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.