időjárás 18°C Vencel 2022. szeptember 28.
logo

Soros embere távozik a fővárosi önkormányzattól + videó

Két hét múlva vezetik be a MÁV új menetrendjét

Kristály Lehel
2005.11.28. 16:58

December 11-én lép életbe a Magyar Államvasútak Zártkörű Részvénytársaság (MÁV ZRt.) 2005/2006 évi hivatalos vasúti menetrendje – tájékoztatta az MNO-t közleményében Kavalecz Imre szóvivő. Mint fogalmazott: az új menetrend kialakításánál a vasúttársaság figyelembe vette a felmerülő utas-igényeket és utazási szokásokat.

Az új MÁV menetrendben kiterjesztették az EuRegiós összeköttetéseket szinte valamennyi szomszédos ország kishatárforgalmára – olvasható a társaság szóvivőjének közleményében. Kavalecz Imre szerint a legnagyobb forgalmú elővárosi vonalak közlekedési csomópontjain javulnak a MÁV – Volán csatlakozások, így többek között Érden, Vácott, Monoron, Pilisen és Sülysápon. Az elővárosi vonalak többségén csúcsidőben bevezetésre kerül az ütemes menetrend.

A nemzetközi vasúti összeköttetésben a Venezia elnevezésű vonat – a korábbi évekhez hasonlóan – ismét a Székesfehérvár – Gyékényes – Zágráb – Ljubljana útvonalon közlekedik. A Budapest – Győr – Sopron vasútvonalon járó IC vonatok közül néhány Wiener Neustadtig, illetve Wien-Südbahnhofig közlekedik.
A Wien – Pécs közötti út idejének csökkentése érdekében a Corvinus IC vonatpár Pécs – Barcs – Nagykanizsa – Szombathely – Sopron érintésével, új útvonalon jár.
A szlovák vasútnál folyó pályaépítési munkálatok miatt a Báthory nemzetközi gyorsvonat pedig 18.00 óra helyett 17.00 órakor indul Budapestről, és megszűnnek a Nyíregyháza – Nagykároly közötti InterPici (IP) vonatok. A Kőrös IC vonat útvonalát meghosszabbították, s ezzel új összeköttetést teremtettek Budapest és Temesvár között. A vasúti társaságok megegyezése alapján a kishatárforgalomban közlekedő vonatok száma növekszik, így lehetővé válik a szerbiai Magyarkanizsáról Szegedre való iskolába járás és bővül a Szegedről Szabadkán át Kiskunhalasra való utazások lehetősége.

A Wien – Győr EuRegiós vonatok hosszabb útvonalon Tatabányáig közlekednek. Wien Südbf. – Tatabánya között majd 7 pár ilyen szerelvény szállítja az utasokat. Ugyanakkor új viszonylatú EuRegiós vonatpár közlekedik Wiener Neustadt – Sopron – Szombathely – Zalaegerszeg között, illetve a csehországi Znojmo – Wien Südbf. – Wiener Neustadt – Sopron – Szombathely – Szentgotthárd – Jennersdorf útvonalon, valamint Wiener Neustadt – Sopron – Szombathely – Zalaegerszeg, Budapest Nyugati pályaudvar – Érsekújvár, Hatvan – Fülek – Bánréve – Miskolc, Záhony – Nagyvárad, és Szeged – Nagyszalonta – Nagyvárad között.

Itthon a Corvinus IC-vonatpár más útirányon való közlekedése miatt Kaposvár és Gyékényes között IP szerelvények közlekednek – csatlakozást biztosítva a Corvinus IC-hez Gyékényesen. A Püspökladány – Biharkeresztes vasútvonalon két InterPici kocsi közlekedik, és a Debrecen – Mátészalka szakaszon az IC vonatok Hajdúsámson állomáson nem állnak meg. Ezentúl naponta öt pár IC jár majd a Budapest – Cegléd – Szeged vasútvonalon, és a budapesti elővárosi vasúti közlekedésben december 11-től a vonalak többségén megvalósul az úgynevezett ütemes jellegű menetrend. A Budapest – Győr – Hegyeshalom vasútvonalon a jelenleg Bicskéről Budapestre tartó vonatok Tatabányáról indulnak, az óránkénti közlekedést pedig a hét végére is kiterjesztette a társaság. Győr elővárosi forgalmában a Tatabányáig közlekedő EuRegiós szerelvények új utazási lehetőségeket kínálnak.
Piliscsaba és Esztergom között munkanapon ezentúl új vonat közlekedik, amely Piliscsabáról 7 óra 08 perckor indul. Süttő és Esztergom-Kertváros között két új járat segíti az eljutást, a szerelvények közvetlen kocsiként Budapest Nyugati pályaudvarra érkeznek és onnan is indulnak. Új járat áll az utasok rendelkezésére Budapest Déli pályaudvar és Martonvásár között is. A Budapest – Szob vasútvonalon a zónázó vonatközlekedést egy órával kiterjeszti a MÁV, így Budapest – Vác között három, Vác – Budapest között két új vonat is bekerül a menetrendbe.

A Budapest – Cegléd – Szolnok vasútvonalon Budapest – Monor – Budapest között napközben, óránként közlekednek elővárosi szerelvények, és valamennyi monori vonat munkanapon közlekedik. A Budapest – Kecskemét – Budapest, és a Budapest – Kiskunfélegyháza – Budapest közötti vonatok közlekedését meghosszabbították, ami igazodik a fővárosi munkába-, illetve iskolába járás és hazautazás igényeihez – ígérte Kavalecz Imre.
A szóvivő közölte azt is, hogy a vasúttársaság átszervezi a Józsefvárosi pályaudvar vonatforgalmát. Az újítás szerint az eddigi személyforgalom nagyobb részét a Keleti pályaudvarra, kisebb részét pedig a Kőbánya-Kispest állomásra terelik át. A jelenleg Józsefvárosból közlekedő nagykátai vonatok végállomása a Keleti, míg a kunszentmiklósi vonatok végállomása Kőbánya-Kispest lesz.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.