Nem küldtek mentőhelikoptert a vadászbalesetet szenvedett országgyűlési képviselőhöz, jóllehet, lőtt sérülés esetén a gyakorlatban mindig légi mentőt, azaz a leggyorsabb segítséget szokták riasztani – írja a Népszabadság. A különleges mentést indokolta volna még az is, hogy Urbán Árpádot olyan területen érte a baleset, ahová rohamkocsi nem tudott eljutni, ezért a politikust terepjáróval vitték ki a főútra, s onnan vitte a mentő a balassagyarmati kórházba.
A lap információi szerint az említett időben mind Ferihegyen, mind Miskolcon készen állt a két, ráadásul leggyorsabb jármű, értesítést azonban nem kaptak.
A Népszabadság úgy tudja, hogy ma politikai körökből kérik ki a baleseti bejelentés pontos részleteit, hogy tisztázzák, miért nem küldték hozzá a leggyorsabb segítséget, illetve, hogy mennyivel volt így hosszabb az út a szakszerű ellátásig. Ez ugyanis a Ferihegyen várakozó légi járművel húsz-huszonöt perc lett volna.
Urbán Árpádot szombaton helyezik örök nyugalomra a balassagyarmati köztemetőben – tájékoztatott Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke.
A patrióta lendületvétel éve volt 2025















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!