Az Országgyűlés mai ülésének kezdetén egy perces néma felállással megemlékezett Urbán Árpád MSZP-s parlamenti képviselőről, aki két nappal korábban vadászbalesetben hunyt el.
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy a Fidesz egy hete javaslatot tett annak érdekében, hogy a kisfogyasztók villamos energia ára csökkenjen. Hozzátette: egy hét alatt egyetértés született, pedig onnan kezdték a vitát, hogy elutasítás, politikai szembenállás és elzárkózás követte a javaslatot. Figyelmesen hallgatva a kormány nyilatkozatait és hozzászólásait, úgy tűnik, egyetértünk abban, hogy luxusprofit mégiscsak van, mégpedig a hosszú távú szerződések és a verseny hiánya miatt – közölte a Fidesz elnöke. Úgy vélte: a luxusprofitot le kell törni, hiszen senki nem akar többet fizetni az áramért, mint amennyit megér. Hangsúlyozta, hogy a tisztességes profitot és a luxusprofitot meg kell különböztetni, hiszen míg az előbbit támogatni kell, az utóbbit le kell törni.
Orbán Viktor közölte: nem elég általánosságban azt mondani, hogy meg kell állapodnunk egymással, hanem itt és most kell megtenni. A volt miniszterelnök arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy legyenek partnerek abban, hogy 2006. március 1-től tíz százalékkal csökkenhessen a lakossági villamos energia ára, és hogy támogassák országgyűlési javaslatukat annak érdekében, hogy az embereknek ne kelljen mások luxusprofitját fizetni.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök válaszában felhánytorgatta azokat a vitákat, amelyeket Orbán Viktorral folytatott az árak kérdésében, illetve arról, hogy mikor kell az államnak beavatkozni és mikor kell a piacnak szerepet adni. Szerinte nehéz megérteni, hogy ha az árak szabályozása a dolga az államnak, akkor Orbán Viktor korábban miért állt el attól a lehetőségtől, hogy az erőművek által alkalmazott árakat az állam ellenőrizhette. Gyurcsány Ferenc úgy vélte: az előző kormány az autópálya-építésnél úgy félt a versenytől, mint a tűztől, aminek szerinte az lett az eredménye, hogy az akkor építtetett autópályák díja magasabb volt. A Fidesz padsoraiban ekkor felzúdulás volt hallható.
A kormány intézkedéseit méltatta Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtti felszólalásában elmondta: az elmúlt hét intézkedései arról szóltak, hogy miként lehet a világpiac hatásait elviselhetővé tenni Magyarországon. Hozzátette: nem ért egyet a liberálisokkal, akik szerint a piac mindent megold, de a konzervatívokkal sem, akik a piaci elveket nem veszik figyelembe. Közölte: 2006. január 1-jétől nem lesz gyógyszeráremelés, majd pontosítva szavait hozzáfűzte: a gyógyszergyártókkal való megállapodásnak köszönhetően legfeljebb elhanyagolható, 1 százalék alatti gyógyszeráremelés lehet. Hozzátette: hogy január 1-jétől lakossági elektromos áremelés sem lesz, mivel az általános forgalmi adót csökkentették, így legalább négy százalékkal csökkenek az elektromos árak. Emellett lakossági gázáremelés sem várható annak ellenére, hogy a világpiacon az olajárak emelkednek.
Az intézkedéseket illetően szólt arról is, hogy felelős politikusnak egyszerre kell figyelembe venni három dolgot: az ellátás biztonságát, hogy mindig legyen elérhető energia, az árakat és a magyar ipar fejlődését. Utóbbiról szólva példaként azt mondta: ne csak olcsó legyen a gyógyszer ára, hanem intenzív kutatás is legyen mögötte.
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában beszélt arról, hogy három éves megállapodás született az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a minimálbérről. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az a szociális partnerek megegyezésével történt. Közölte: a nagyobb tudást is elismerik a szakmunkás minimálbér megteremtésével.
A NATO-radarállomásról szólva elmondta: a Gyurcsány-kormány jó döntést hozott, amit elfogad az ország és a helyiek. Bírálta az Orbán-kormányt, hiszen szerinte ők hoztak 2001-ben döntést arról, hogy a radarállomást a Zengőre telepítsék, illetve arról, hogy nem kell társadalmi egyeztetés az önkormányzatokkal.
Gyurcsány Ferenc végezetül a bébikötvény bevezetéséről szóló intézkedésüket méltatta. Szerinte ezzel az állam azonos feltételekkel indít el mindenkit az úton, és többet segít ott, ahol több a szükség.
Kuncze debilekről és luxushülyékről beszélt
Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője reagálásában „debil dolognak” nevezte, ha valaki egyetlen szót ismételget állandóan, és „luxushülyéknek” azokat, akik ugyanazt a szót ismételgetik sok pénzért, ám az nem derült ki, most éppen melyik vele ellentétesen gondolkodóra utal a kisebbik koalíciós párt elnöke. Kuncze szerint nem várhatjuk minden probléma megoldását a piactól, mivel az államnak is vannak feladatai, ám az SZDSZ frakcióvezetője problémának nevezte, ha a piacra tartozó feladatokba, a tiszta versenyfeltételekbe az állam beleavatkozik.
Szili Katalin házelnök rendre utasította Kuncze Gábort, és felhívta a figyelmet, hogy a parlamentben szalonképesen fogalmazzanak, tartsák egymást tiszteletben, mivel ez az intézmény mintául szolgál a társadalom egyéb területeinek is.
Ezt követően a kormányfő utalva Kuncze megjegyzésére, amikor debilekről és luxushülyékről beszélt, elmondta: helyénvalónak tartja, ha egy képviselő tiltakozik a luxusprofit kifejezés ellen. Hozzátette: Orbán számára ez a kérdés mint a választási kampány elindításának egy meglehetősen sokélű fegyvere, ami szerinte visszafelé is elsülhet.
Burány üdvözölte a babakötvényt
Burány Sándor úgy vélte, a kormánynak kötelessége a monopolhelyzetek akadályozása és az árak csökkentése is. Az MSZP frakcióvezetője felszólalásában üdvözölte a babakötvény megalkotását, kiemelte, hogy nem nő a gáz és a villany ára, továbba, hogy a gyógyszerárak drasztikus emelésére sem kell számítani.
Gyurcsány: Be kell fejezni az átverés politikáját
Gyurcsány Ferenc viszontválaszában úgy fogalmazott, hogy szociálpolitikában a lemaradókat kell segíteni, míg az elit számára jobb lehetőségeket kell biztosítani a teljesítmény tekintetében.
A kormányfő a nyugdíjak és a gyógyszerárak alakulását hasonlította össze a jelenlegi, illetve az előző kormány ideje alatt. Emlékeztetett, hogy 19 ezer forint egyszeri juttatást kaptak a nyugdíjasok a kormánytól, bevezették a 13. havi nyugdíjat, míg a gyógyszerárak 1999-ben, az Orbán-kormány idején 32 százalékkal emelkedtek. Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy elődje idejében 18, míg a Medgyessy-Gyurcsány-kabinet regnálása alatt 28 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak.
„Be kell fejezni az átverés politikáját” – emelte ki a miniszterelnök, aki ezzel a mondattal nagy tapsot és nevetést váltott ki az ellenzéki padsorokból. Gyurcsány kiemelte, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amelyik nem beszél, hanem cselekszik.
Fidesz: Elharapóztak a pártpolitikai indíttatású rendőri fellépések
Kovács Zoltán (Fidesz) interpellációjában arról érdeklődött a belügyminiszternél, milyen eljárást indítottak a szocialista aktivista és az érintett rendőrök ellen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az ellenzéki politikus arra is kíváncsi volt, hogy a szocialista párt aktivistái milyen jogosítványokkal rendelkeznek a hatóságok irányába annak érdekében, hogy azok szemet hunyjanak bizonyos szabályszegések felett. Lamperth Mónika válaszában azt mondta: a miskolci FiB-vezető csak hencegésből mondta, hogy a Fidesz-plakátok leszaggatása ügyében egyeztetett a rendőrséggel.
• részletek
Hol vannak a termelőknek járó támogatások?
Lengyel Zoltán interpellációjában a termelőknek beígért támogatások és kifizetések elmaradásának okát firtatta. Gráf József agrárminiszter szerint Magyarország az Európai Unió első három országa között van a kifizetéseket illetően. A gazdák is érzik, és értik hogy értük és róluk szólnak a kormány intézkedései – tette hozzá. A képviselő nem, de a parlament kormánypárti többsége elfogadta a tárcavezető válaszát.
• részletek
Az igazságosság jegyében a tettek elmaradnak
Az igazságosság jegyében újra és újra esélyegyenlőséget ígérnek a hátrányos helyzetűeknek, a szavak mögött azonban a tettek elmaradnak – vetette fel Pánczél Károly. A fideszes képviselő rámutatott: csökkentik a közoktatási kollégiumok támogatását, a sajátos nevelési igényűeket megillető támogatásokat, bezárásra ítélik a kistelepülésen élő gyerekek óvodáit, iskoláit. A 2005. év második félévére is meghirdették azt az ösztöndíj-pályázatot, amely az általános iskolás, középfokú és felsőfokú tanulmányokat folytató roma diákok számára nyújt támogatást. Ez nélkülözhetetlen segítséget jelentene, ha a pénzt időben kifizetnék. Ezzel szemben csak jövő márciusban fizetik ki – olvasható a fideszfrakcio.hu-n.
Elfogadhatónak tartja-e, hogy szegénysorsú diákok hitelezzenek a kormánynak? Elfogadhatónak tartja, hogy ne akkor kapják meg a támogatást, amikor ki kell fizetniük az utazást, szállást, étkezést, meg kell vásárolniuk a tankönyveket, jegyzeteket? – tette fel a kérdést Pánczél Károly.
Gönz Kinga esélyegyenlőségi miniszter szerint évről-évre emelkedik a különböző programokban résztvevő romadiákok száma, mintahogyan ennek költségvetése is rendre nő.
Pánczél Károly nem fogadta el a miniszter válaszát.
Mentőhelikopter helyett kormányzati ígéretek repkednek
Gyurcsány Ferenc azt ígérte, még az idén három, jövőre pedig hét új járművet kap a mentőszolgálat. Intézkedések helyett azonban csak szánalmas vergődés tanúi lehetünk – mondta Rácz Jenőhöz intézett interpellációjában Frajna Imre. Hozzátette: fejlesztésről szó sincs, sőt: ma már ott tartunk, hogy hat helyett csak négy légimentő-bázis üzemel az országban. A politikus emlékeztetett: a dél-alföldi országrész után egy darabig Észak-Magyarország is légimentés nélkül maradt, majd a Dél-Dunántúlon is megszűnt a légimentés. Csak az idén eddig 227 nap ügyeleti kiesés volt a légimentésben, és ebből 177 nap azért, mert nem volt helikopter, vagy nem volt személyzet.
Pénz nincs, mentőhelikopter nincs, helyettük a kormányzati ígéretek repkednek, és közben milliók élete kerülhet veszélybe, hiszen a fél országban nincs légimentés – fogalmazott Frajna Imre.
A Rácz Jenő miniszter helyett válaszoló Vojnik Mária államtitkár az Orbán-kormány alatt épült helikopterbázisok működését kritizálta. Frajna Imre nem fogadta el a választ, a parlament többsége azonban kielégítőnek találta.
Zűrös ügyekbe keveredett Veres János pénzügyminiszter?
Elhatárolódik-e az MSZP Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársának zűrös ügyeitől? – kérdezte Arnóth Sándor Lamperth Mónika belügyminisztert. A képviselő egy újságcikket idézve azt mondta: folytatólagosan elkövetett adócsalás és más büntettek miatt áll bíróság előtt Kabai Károly, aki Veres János pénzügyminiszter üzlettársa volt – olvasható a fideszfrakcio.hu-n.
Lamperth Mónika belügyminiszter válaszában a képviselő felszólalását inkorrekt eljárásnak nevezte. Mint mondta, biztos benne, hogy Veres János tisztességesen járt el.
Betörtek egy budakeszi vadászboltba, de nem a fegyverekért















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!