A környezetvédelmi minisztérium szerint a romániai ciánszennyezés miatt nincs olyan veszély Magyarországon, amely számottevő problémát okozna. Gombos András államtitkár Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt tájékoztatta erről a parlamentben. A Romániában két napja történt szennyezés hétfőn délelőtt érte el a Tiszán a magyar határt. Tiszabecsnél félóránként végeztek méréseket, amelyek kimutatták, hogy a ciántartalom nem közelíti meg az ivóvízben megengedett határértéket a Tisza magyarországi szakaszán – tette hozzá a környezetvédelmi minisztérium államtitkára.
Sólyom László köztársasági elnök szerint nagy szerencse, hogy nem történt nagyobb baj, de ez nem döntő szempont. – Tűrhetetlen, hogy a szennyezés veszélye állandóan fennáll. Fel kell lépni ellene, meg kell nézni, milyen lehetőségek vannak erre, beleértve az egyeztetést és a nemzetközi egyezményeket – mondta a sajtónak a köztársasági elnök Barcelonában, ahol az euromediterrán csúcsértekezleten vett részt. Sólyom László a kora esti órákban, rövid kulturális program és barcelonai városnézés után hazautazik.
A ciántartalmú, mérgező anyag egy nagybányai vállalat színesfémérc-kitermelő üzemének régi, borsabányai zagytározójából került a Tiszába torkolló, a Máramarosi-medencében található Visó folyóba. A román hatóságok tájékoztatása szerint a szennyezés cianidtartalma határérték alatt marad.
A szivárgás közvetlen közelében a román fél által adott tájékoztatás alapján kisebb mértékű halpusztulás ugyan volt, de ez később nem folytatódott – mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, aki szerint a szennyezés „elhanyagolható” mértékű a 2000-es, jelentős környezeti károkkal járó esethez képest. A lakosságra nézve nem jelentett veszélyt a szennyeződés, így nem volt szükség rendkívüli, a lakosságot védő intézkedésekre. Ennek ellenére a vízügyi szakemberek fokozottan ellenőrzik az érintett folyószakaszokat – tette hozzá Dobson.
Rakics Róbert, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára korábban arról számolt be, hogy a román hatóságok vasárnap tájékoztatták a szennyeződésről a magyar társszerveket.
Magyarország felszíni vizeinek minősége folyamatosan nyomon követhető a www.kozold.hu oldalon. Az Észak-Kelet Magyarországon befolyó vizek minőségét folyamatosan mérő automatikus hálózat adatai pedig a rivermonitoring.hu oldalon láthatók.
Magyar Rádió, Info Rádió, stop.hu















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!