Veres: Túl sokat foglalkoznak a hiánnyal

Veres János szerint az Európai Bizottságban túl sokat és feleslegesen foglalkoznak a magyar költségvetési hiánnyal. A pénzügyminiszter arra reagálva, hogy harmadjára inti meg hazánkat a brüsszeli testület, úgy vélte, nem magyar unikum, hogy eljárás folyik az ország ellen a magas deficit miatt, mivel a 25 tagországból 12 esetében hasonló a helyzet.

MNO
2005. 11. 30. 9:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tartalmaz új információt Joaquín Almuniának, az EU pénzügyi biztosának kijelentése, amely szerint Magyarország a harmadik figyelmeztetést kapja, mert nem tesz eleget az EU ajánlásainak az államháztartási deficit csökkentésére – fogalmazott tegnap Veres János pénzügyminiszter, aki ma a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában úgy vélte, túl sokat és feleslegesen foglalkoznak a magyar költségvetési hiánnyal.

Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa egy nemzetközi pénzügyi tanácskozáson ugyanis azt mondta: Magyarország az egyetlen új uniós tagország, amelynek költségvetési hiánya nem felel meg az Európai Unió ajánlásainak. Almunia arról is beszélt, hogy a többi újonnan csatlakozott tagország, amelynek államháztartási hiánya szintén meghaladja a GDP-hez viszonyított 3 százalékos mértéket, a megfelelő költségvetési kiigazítási programot követi. Mivel az ország nem tesz eleget az ajánlásoknak, a brüsszeli testület már a harmadik figyelmeztetése megtételére kényszerül.

Veres János ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a 25 tagországból 12 ellen folyik eljárás a magas hiány miatt, „ezért nem magyar unikumról van szó„. Veres szerint a költségvetés pozitívumaival kell foglalkozni, nevezetesen a 4 százalékos gazdasági növekedéssel, az alacsony inflációval és az európai országokhoz való felzárkózással.

(Forrás: hirado.hu, MTV Teletext)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.