Nem tartalmaz új információt Joaquín Almuniának, az EU pénzügyi biztosának kijelentése, amely szerint Magyarország a harmadik figyelmeztetést kapja, mert nem tesz eleget az EU ajánlásainak az államháztartási deficit csökkentésére – fogalmazott tegnap Veres János pénzügyminiszter, aki ma a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában úgy vélte, túl sokat és feleslegesen foglalkoznak a magyar költségvetési hiánnyal.
Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa egy nemzetközi pénzügyi tanácskozáson ugyanis azt mondta: Magyarország az egyetlen új uniós tagország, amelynek költségvetési hiánya nem felel meg az Európai Unió ajánlásainak. Almunia arról is beszélt, hogy a többi újonnan csatlakozott tagország, amelynek államháztartási hiánya szintén meghaladja a GDP-hez viszonyított 3 százalékos mértéket, a megfelelő költségvetési kiigazítási programot követi. Mivel az ország nem tesz eleget az ajánlásoknak, a brüsszeli testület már a harmadik figyelmeztetése megtételére kényszerül.
Veres János ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a 25 tagországból 12 ellen folyik eljárás a magas hiány miatt, „ezért nem magyar unikumról van szó„. Veres szerint a költségvetés pozitívumaival kell foglalkozni, nevezetesen a 4 százalékos gazdasági növekedéssel, az alacsony inflációval és az európai országokhoz való felzárkózással.
(Forrás: hirado.hu, MTV Teletext)

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!