Gyurcsány Ferencnek meg kellene szólalnia, miért nem halljuk a máskor oly bátor, lendületes, minden kérdésben véleményt nyilvánító Gyurcsány Ferenc hangját? – tette fel a kérdést Áder János. A Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnöktől vár választ arra, hogy a kormány felül kívánja-e vizsgálni a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket, és ha igen, milyen határidővel.
Áder János továbbá azt is szeretné tudni, hogy milyen mértékben és milyen jogi eszközökkel kívánják csökkenteni a luxusprofitot. A Fidesz elnökének hétfői bejelentése óta kiderült, hogy a kormánypártok egyetértenek a Fidesszel abban, hogy drága Magyarországon a villamos energia ára, hogy rossz hosszú távú szerződéseket kötöttek a Horn-kormány idején, amelyeket felül kell vizsgálni.
Áder János a Magyar Energia Hivatal elnökének november 10-i, az erőműveknek írt levelére hivatkozva kijelentette: most már abban sincs véleménykülönbség a kormány és a Fidesz között, hogy van-e luxusprofit, hiszen a levélben az erőművek nyereségének indokolt szintre csökkentését tartja kívánatosnak a szervezet. Szerdán a kormányszóvivő azt mondta, hogy egyetértenek a hosszú távú áramszerződések felülvizsgálatával.
A kormányzati felelősség még Gyurcsány Ferencé, az eszközök az ő kezében vannak, a levélből világosan kiderül, hogy nem eszköztelen – mondta a frakcióvezető, aki hozzátette: a Fidesz várja, hogy a lendületben lévő kormány végre ezen a területen is határozott lépéseket tegyen.
(radio.hu, stop.hu)
Tragédia kellett az egyiptomi sportvezető bukásához, börtön várhat rá















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!