A K&H-brókerbotrány idején még Endrényi Éva üzletasszony és Kovács László akkori MSZP-elnök is tagadta kettejük viszonyát. A nő az utóbbi napokban a magyar sajtóban többször is úgy nyilatkozott: nem csak ismerőse, hanem barátnője is volt a politikusnak, aki – Endrényi állítása szerint – több alkalommal feleségeként mutatta be.
Az üzletasszony a Magyar Hírlapnak nyilatkozva elmondta, hogy májusban szakított Kováccsal, és azóta csak egyszer találkoztak. A randevú apropója az volt, hogy az EU-biztos megmutatta egykori barátnőjének az új Saabját. A lap kérdésére, hogy Endrényi Éva és Kovács László miért tagadták a K&H-ügyben való érintettségüket (Endrényi szerepelt a bank VIP-listáján), úgy fogalmazott: „Én sohasem akartam ezt tagadni, de László megkért rá.„ Mint mondta, amikor kipattant az ügy, Kovács saját kezűleg írta le és faxolta át neki, mit kell mondania.
Az asszony a lapnak adott interjújában beszámol arról is, hogy Kováccsal részt vettek egy fogadáson, ahol Kulcsár Attila és Rejtő E. Tibor is ott volt. Endrényi állítása szerint Baja Ferenc államtitkárral életében csak két mondatott váltott. Elmondása szerint hivatalos volt Kulcsár Attila egyik születésapi bulijára is, de épp csak beugrott hozzá, amikor az ajtóban találkozott Baja Ferenccel.
Endrényi a Kováccsal folytatott kapcsolatában azt tartja a legszomorúbbnak, hogy a volt pártelnök mindenkinek hazudott vele kapcsolatban. „Mindenkinek a feleségeként mutatott be, Dominique de Villepin mostani francia miniszterelnöktől kezdve José Manuel Barroso európai bizottsági elnökig. Kérdem én: mennyire lehet egy ilyen emberben politikusként is megbízni?”
A lap megpróbálta megszólaltatni az ügyben Kovács Lászlót is, de az Európai Unió adóügyi biztosa nem kívánt nyilatkozni.
Visszatér a napsütés, de strandidő még aligha lesz
