Deutsch Tamás és Répássy Róbert fideszes képviselők ma benyújtották az Országgyűléshez a Büntető Törvénykönyv (Btk.)módosítására irányuló javaslatukat, amely a gyermekek és az idős emberek fokozottabb büntetőjogi védelmét szolgálja.
A módosítás szerint súlyosabban minősülne a tényállás – és ennek következtében növekedne a kiszabható büntetési tétel –, ha az egyes kiemelkedő súlyú, személy elleni erőszakos bűncselekmény – emberölés, testi sértés, kényszerítés, emberrablás, erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak, csalás, rablás, kifosztás, illetve zsarolás – sértettje 14. életévét be nem töltött vagy pedig 65. életévét betöltött személy – tájékoztatott a Fidesz.
Ismeretes: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a 2006 – a változás éve című évindító nagygyűlésen jelentette be, hogy a választások előtt kezdeményezik a Btk. módosítását a legelesettebbek, vagyis a gyermekek és az idősek védelme érdekében. Mint fogalmazott:
a legvédtelenebbeket, a gyermekeket és az időseket a hatályos magyar törvények nem védelmezik kellőképpen. – A gyermekkorú sértettek száma az elmúlt öt évben két és félszeresére nőtt. Tavaly majdnem kilencezer gyermekkorú ellen elkövetett bűncselekmény vált ismertté. A törvény nem bünteti kellő szigorral azokat, akik a leginkább kiszolgáltatottak ellen követnek el bűncselekményeket. Általában is igaz az, hogy Magyarországon a törvények a becsületes emberekkel szemben szigorúak, a bűnözőkkel szemben pedig elnézőek – mondta Orbán Viktor.
Nagy a csend: Magyar Péterék és Ruszin-Szendi Romulusz is lapít a közpénzégető luxusvilla ügyében
