Nem hajlandó visszafizetni a térítési díjat hallgatóinak a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF). Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman még decemberben indított vizsgálatot, mert a főiskola szerinte jogellenesen szedett pénzt a hallgatóktól. Úgy tűnik, az ombudsman hiába tájékoztatta aggályairól a főiskola rektorát, Roóz József válaszából az derült ki, nem törlik el a kifogásolt díjat – írja az origo.
A Budapesti Gazdasági Főiskola jogellenesen szed az államilag finanszírozott angol és német nyelvű idegenforgalmi és szálloda, valamint kereskedelmi szakos hallgatóktól idegen nyelvű képzési hozzájárulásra vonatkozó térítési díjat – állapította meg Aáry-Tamás Lajos. Az ombudsman ezért tavaly decemberben levélben kérte a főiskolát, hogy fizesse vissza a jogtalanul beszedett pénzt. Roóz József, a főiskola rektora válaszlevelében azonban azt közölte, hogy a szerinte a díjszedés a jogszabályoknak megfelelően történik, ezért nem törlik el azt – derült ki az oktatási ombudsmannak az origóhoz eljuttatott közleményéből.
A rektor azzal érvelt, hogy az idegen nyelvi képzés során a térítési díj fizetése azért szükséges, mert az többletszolgáltatásnak tekinthető a magyar nyelven történő oktatáshoz viszonyítva. Emellett amikor a hallgatók ezekre a szakokra jelentkeztek, a felvételi tájékoztatóból értesülhettek arról, hogy fizetniük kell, ha angolul vagy németül akarnak tanulni.
A BGF rektora, Roóz József 2002-ben az MSZP és az SZDSZ közös állami számvevőszéki alelnökjelöltje volt, a főiskola szenátusának tagja pedig Tamás Ervin, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese. Az újság a többi lappal szemben mindössze egy kishírben számolt be a BGF-et elmarasztaló ombudsmani állásfoglalásról.
Nem a Budapest Gazdasági Főiskola volt az első felsőfokú intézmény, amelyet elmarasztalt az ombudsman a megállapítása szerint jogtalanul szedett tandíjakkal kapcsolatosan. Emlékezetes, a lavinát a Magyar Nemzet indította el, amikor tavaly nyilvánosságra hozta a biztos állásfoglalását a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézetében szedett díjakkal kapcsolatban. 2005 szeptember óta négy felsőoktatási intézményt (a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézetét, a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját, a Kodolányi János Főiskolát, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskolát) marasztalta el az oktatási ombudsman, mert jogtalanul szedtek pénzt hallgatóiktól.
(mno, origo)
Reagált a magyar külügy a brutális ukrán kényszersorozásra és halálra
