Az SZDSZ egyedül mutatja be programját

MNO
2006. 01. 13. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP, a Fidesz és az MDF elnöke nem vesz részt az SZDSZ jövő hétfői sajtótájékoztatóján, ahol a Szabad Demokraták tervei szerint a pártelnökök közösen mutatták volna be választási programjuk legfontosabb elemeit. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kijelentette: ők ismertetni fogják javaslataikat, annak ellenére, hogy a párt küldöttgyűlése csak jövő hét vasárnap fogadja el az SZDSZ választási programját. Összehívták a liberális párt gazdasági tanácsadó testületét is, amely véglegesíteni fogja az SZDSZ gazdasági programját – számolt ba a pártelnök.

Kóka János miniszter az SZDSZ választási programjának gazdasági fejezetéről elmondta, hogy célkitűzéseik középpontjában az állam és az egyészségügy reformja, az egykulcsos adó és a privatizáció áll. A szabad demokrata miniszter a következő cikluson túlmutatóan nagy felelősségnek nevezte a második Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítését, amelyben az SZDSZ szerint a versenyképességet kell támogatni, és fel kell hagyni az osztogató politikával. (inforadio.hu, radio.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.