Kampányegyeztetés Őszödön

Három napig tartott ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök legújabb ígérete, hogy szigorúan elválasztja egymástól a kormányfői és pártpolitikusi tevékenységét. Tegnap ugyanis a kormányüdülőben ült össze az MSZP országos választási bizottsága. Közben megjelent Kende Péter újabb Orbán Viktorról szóló könyve, amelynek bemutatóján kormánytag is részt vett.

Magyar Nemzet
2006. 01. 13. 23:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A balatonőszödi kormányüdülőben tartott ülést tegnap és csütörtökön az MSZP országos választási bizottsága. A testületnek ugyan Gyurcsány Ferenc kormányfő az elnöke, viszont éppen ő ígérte azt négy nappal ezelőtt a közigazgatási államtitkári értekezleten, hogy el fogja választani egymástól a miniszterelnöki és pártpolitikusi tevékenységét. – Pártpolitikusként, esetleg miniszterelnök-jelöltként nincs közöm az igazgatási karhoz, önök és az önök kollégái fel vannak arra jogosítva, hogy minden ilyen törekvésemet visszautasítsák; nem fog ilyen bekövetkezni – mondta akkor. A szocialista párt vezetőségét mégis beengedték a kormányüdülőbe.

Ráadásul a tanácskozás témája sem a kormányzás volt, hanem az MSZP választási felkészülése, addigi menetrendje és kampánystratégiája. Kérdésünkre Batiz András kormányszóvivő is elismerte: „A kétnapos megbeszélés a vasárnapi MSZP szezonnyitó és az azt követő időszak, valamint a parlamenti ülésszak előkészítésével foglalkozott”. Batiz azzal indokolta a szocialista vezérkar bevonulását a kormányüdülőbe, hogy az állami vezetők ide meghívottakat is vihetnek magukkal. „A nem kormánytag meghívottak fizettek az ellátásért” – érvelt.

A kampányt idézi az is, hogy a héten a polcokra került a közismerten MSZP szimpatizáns Kende Péter legújabb könyve, amely ismét Orbán Viktorról szól. A bemutatón a Hír Tv tudósítása szerint részt vett Persányi Miklós vízügyi és környezetvédelmi miniszter és Szanyi Tibor, a gazdasági tárca politikai államtitkára is, akik szolgálati autón érkeztek, valamint ott volt Gálvölgyi János és Farkasházy Tivadar. Nyakó István, az MSZP szóvivője lapunk kérdésére elmondta: nem ismerik a könyv tartalmát, és így „nincs mitől elhatárolódni”. A szóvivő érdeklődésünkre kifejtette: bár több ezren hivatalosak a szocialisták vasárnapi, évadnyitó rendezvényére, de Kende Péter nevű meghívottjuk nincs. Ugyanakkor a tegnapi Magyar Hírlapban azt nyilatkozta: lehet hogy a könyv ott lesz a standokon a rendezvényen.






Csúsztatás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.