Tíz százalékkal, 29-ről 19 százalékra csökkenti a munkaadókat és a munkavállalókat terhelő társadalombiztosítási járulékot a Fidesz július elsejétől, ha kormányra kerül – jelentette ki Orbán Viktor az Évértékelő beszélgetések hétfői dombóvári állomásán. A volt kormányfő ismertette, hogy ez a csökkentés mintegy harmincszázalékos javulást eredményezhet, így több ember kaphatna munkalehetőséget.
Orbán szerint munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg, ha nem lesz radikális járulékcsökkentés Magyarországon. Az ellenzéki politikus szerint a kieső bevételeket a létrejövő új munkahelyekből pótolhatnák – erősítette meg a Fidesz elnöke hétfői javaslatait azután, hogy a lengyel miniszterelnökkel tárgyalt kedden Budapesten.
Gyurcsány: Orbán javaslata 500 milliárdba kerülne
Ötszázmilliárd forintba kerülne, s közvetlenül veszélyeztetné a nyugdíjak kifizetését Orbán Viktor javaslata, miszerint egy esetlegesen kormányra kerülő polgári kormány mintegy harminc százalékkal csökkentené a tb-járulékokat – közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, s hozzátette: „bizarr javaslat játszani két és fél havi nyugdíjjal. Ez a javaslat a nyugdíjalapok csökkentésére irányul, márpedig ez a csökkentés ötszázmilliárd forint nagyságrendű pénzt vesz el a nyugdíjrendszerből, ez pedig két és fél hónap nyugdíj” – fejtette ki a miniszterelnök.
Gyurcsány megjegyezte, hogy az elmúlt 15 év tapasztalata azt mutatja, a járulékcsökkentés annyi munkahelyet nem teremt, amivel ezt kompenzálni lehetne, ezért a javaslatot egy meg nem alapozott kampányötletnek tartja.
PM: Orbán javaslata 650 milliárdba kerülne
A pénzügyi tárca számításai némileg („csekély” 150 milliárddal) eltérnek Gyurcsány számaitól.
A PM szerint tíz százalékpontos járulék-lefaragás 650 milliárd forintos bevételcsökkenést eredményezne a költségvetésnek, miközben az adóoldalon beérkező többletbevétel csak hosszabb távon és bizonytalanul tervezhetően érkezne be – mindezt Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára mondta a Fidesz járulékcsökkentési javaslataira reagálva.
Katona a büdzsé decemberi, részletes számainak ismertetésére összehívott sajtótájékoztatón hozzátette: a kormánynak van járulékcsökkentési terve, amit az ötéves adóprogrammal a parlament is elfogadott. E szerint 3+2 százalékpontos lefaragásra van mozgástér ötéves távlatban, illetve a tételes eho megszüntetésére ez év december elsejétől.
(portfolio.hu, napi.hu, vg.hu, mno.hu)
Nagy bejelentést tett Orbán Viktor a Harcosok Klubjáról
