Nehéz gondolkodni ébredés után

A gondolkodási képességek rosszabbak egy jó éjszakai alvás, mint egy 24 órás ébrenlét után, vagy mikor valaki részeg. Egy most nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az úgynevezett „alvás utáni tehetetlenség” miatt az ügyeletes orvosok, a mentők és a tűzoltók veszélyeztethetik saját és mások életét.

Kovács Zita
2006. 01. 14. 23:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A coloradói egyetem kutatócsoportja szerint a felfogó képesség és a rövid távú memória jelentősen rosszabbul működik az ébredés utáni néhány percben. Kutatási eredményeik azokra az éjszaka ügyelő orvosokra is vonatkoznak, akiknek hirtelen kell teljesíteniük valamilyen fontos feladatot ébredés után – tartalmazza a Journal of American Medical Associationban megjelent tanulmány.

A tanulmány résztvevői hat napon keresztül teljesítmányvizsgálaton vettek részt, miután nyolc órát aludtak. Ennek során véletlenszám generátorral előállitott kétjegyű számokat kellett összeadniuk. A vizsgálat eredményeire támaszkodva a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a legkomolyabb gyengülés a rövid távú memóriában, valamint a számolási és a kognitiv képességekben az „alvás utáni tehetetlenség” állapotában, az ébredés utáni első három percben tapasztalható. Az „alvás utáni tehetetlenség” leginkább az első tíz percben észlelhető, bár hatásai gyakran kimutathatók még két órán keresztül – teszik hozzá.

Kockázatok

A tanulmány kilenc résztvevője közül egyiknek sem volt fizikai, pszichikai vagy alvási problémája és egyik sem élt alkohollal, nikotinnal, gyógyszerekkel vagy koffeinnel. Az „alvás utáni tehetetlenség” mérésére szolgáló matematikai feladatokat mindennap órákon át gyakorolták a vizsgálatok előtt.

A vizsgálatot megelőzte egy másik kutatás, amely során arra keresték a választ, hogy milyen hatásai vannak, ha valaki 24 órán keresztül nem alszik. Úgy találták, hogy az hasonló állapotot eredményez, mint mikor valaki részeg.

A kutatást vezető Kenneth Wright professzor elmondta: ez az első alkalom, hogy valaki mennyiségileg meghatározza az „alvás utáni tehetetlenséget”. Hozzátette: az eredmények szerint a kognitív képességek rosszabbak ébredés után, mint mikor valaki hosszú ideig egyáltalán nem alszik. Legalább egy rövid időn keresztül az „alvás utáni tehetetlenség” hatásai ugyanolyan rosszak vagy még rosszabbak, mint amikor valaki részeg.

A magyarázat az lehet, hogy az agy bizonyos területeinek hosszabb ideig tart „felébredni”. Egy másik kutatás szerint a homloklebeny elülső részéhez tartozó kéregállomány – amely felelős a problémamegoldásért, az érzelmekért és a komplex gondolkodásért – az egyik azon területek közül, amelynek hosszabb ideig tart, míg „magához tér” az alvás után.

Wright közölte: a több műszakban dolgozó orvosok, akiket bizonyos vészhelyzetek kezelése végett felébreszthetnek, vagy a mentők és tűzoltók, akiknek vezetniük kell ébredés után, veszélyeztethetik a saját, illetve mások életét. Hozzáfűzte: a tanulmány arra is rávilágít, hogy a hétköznapi emberek is sokszor rá vannak kényszerülve, hogy rögtön az alvás után fontos döntéseket hozzanak. Ha egy embert hirtelen felébresztenek például tűzriadó miatt, pusztán a motiváció nem elég az „alvás utáni tehetetlenség” leküzdésére. Úgy vélte: további kutatás szükséges, hogy felmérjék a szundítás és a pihenés félbeszakításának következményeit is.

Az ébredési idő fontossága

Neil Stanley, egy brit alváskutató társaság szakembere elmondta: sok ember – mint például a fiatal orvosok – esetében nem számít az órák száma, amikor munkaidőben alszanak, és az sem, hogyan éreznek, amikor felébrednek. Szerinte senkinek nem kellene fontos feladatokat végezni az ébredés utáni 15-30 percben, mivel az emberek kevésbé jól tudnak teljesíteni, amikor hosszú idő után felébrednek. Úgy vélte: sokkal rosszabb egy sokáig tartó alvás utáni percekben dönteni, hiszen mikor valaki hosszú ideig ébren marad, legalábban annak tudatában van, hogy álmos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.