Orbán: A magyar gazdaság nagyon súlyos beteg

Sokkal súlyosabb a magyar gazdaság helyzete, mint azt korábban gondolták volna – jelentette ki Orbán Viktor, miután átvette a Gazdasági Konzultáció 2005 összefoglaló tanulmányát az Összegzés című rendezvényen. A Fidesz a párt kormányra jutása esetén felhasználná a konzultáció során összegzett javaslatokat, az egykulcsos adórendszer kivételével, mert szerintük az nem biztosítja a családi kedvezményeket. Matolcsy György ismertette: ha nem lesz változtatás a gazdaságpolitikában, akkor válság is kialakulhat Magyarországon.

MNO
2006. 01. 15. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Át kell tekinteni a teendőket – jelentette ki Orbán Viktor, miután átvette a Gazdasági Konzultáció 2005 összefoglaló tanulmányát az Összegzés című rendezvényen. A volt kormányfő bírálta a Bokros-csomagot és a Száz lépés programját, és úgy fogalmazott: a legfőbb gond, hogy egyik esetben sem kérdezték meg a gazdasági élet szereplőit.

A politikus szerint az ország az elmúlt években növelte függőségét, a vezetés nem veszi figyelembe a magyar emberek, a kis- és közepes vállalkozók érdekeit.
Nem támogatja az egykulcsos adórendszert a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint fontos lenne egyszerűsíteni az adórendszert, de egyetlen kulccsal nem lehet biztosítani a családi kedvezményeket. A mai adórendszer család-, munka-, vállalkozás- és magyarellenes. Orbán Viktor szerint annyira igazságtalan a jelenlegi adórendszer, hogy még a nyúltartók is több kedvezményhez jutnak, mint a gyermekes családok.
A Fidesz elnöke a gazdaság helyzetét egy olyan beteghez hasonlította, akit leszíjaztak és folyamatosan vért vesznek tőle, de semmilyen élelmet vagy infúziót, vitamint nem adnak neki, egyedül étvágygerjesztőket és ajzószereket, ha pedig nagy a baj, akkor altatják – tette hozzá.
Orbán szerint a magyar gazdaság „nem a saját lábán áll, mert közel hétszázezer embernek nincs állandó munkahelye, pedig tudna is, meg szeretne is dolgozni. Nem áll a gazdaság a saját lábán, mert nem csökkentette, hanem növelte a függőséget. Növelte, amikor stratégiai területeket, ágazatokat adott külföldiek kezébe, nem egyszer monopolhelyzetben levő külföldi vállalatok kezébe, nem egyszer külföldi államok tulajdonában álló, monopolhelyzetben levő nagyvállalatok kezébe. Nem áll a saját lábán a magyar gazdaság, mert nem megreősítette, hanem legyengítette a hazai kis- és közepes vállakozásokat” – jelentette ki a volt miniszterelnök, aki a gazdasági konzultációt összegezve azt mondta, a magyar gazdaság helyzete sokkal súlyosabb, mint azt korábban gondolta.

A rendezvényen felszólalt a Gazdasági Konzultáció vezetője, Matolcsy György is, aki ismertette, hogy három területen nehezedik nyomás a hazai vállalkozásokra: az ázsiai árverseny, az adóverseny és tőkeverseny terén. Matolcsy szerint ha nem lesz változtatás a gazdaságpolitikában, akkor válság is kialakulhat Magyarországon.

A Gazdasági Konzultáció összegzése kapcsán összeállítottak egy listát, amely a vállalkozások szerint leggyorsabban végrehajtandó pontokat tartalmazza. Ezen szerepel az adórendszer kiszámíthatósága és a radikális járulékcsökkentés is. Matolcsy György szerint a társadalom és a gazdasági szerpelők érdekének meg kell egyeznie, mivel csak így lehet új munkahelyeket teremteni.

Cséfalvay Zoltán, a Gazdasági Konzultáció szóvivője kiemelte: felborult az egyensúly az országban. Hozzátette: arra van szükség, hogy kisebb legyen a bürokrácia. Cséfalvay szerint el kell érni, hogy a hazai vállalatok ne kerüljenek nehezebb helyzetbe, mint a betelepülő nemzetközi cégek.

(Forrás: Info Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.