Egy időre leállítják a Király utca 40. bontását

Átmenetileg leállítják a Király utcai Hild-ház bontását – közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetője a Klubrádióban. Varga Kálmán a Megbeszéljük című műsorban azt mondta, hogy holnap folytatják a ma kezdett tárgyalást Bozóki András kulturális miniszterrel, valamint a hatodik és hetedik kerület polgármestereivel, de annyit ma sikerült elérni, hogy egyelőre leállítják a bontást.

MNO
2006. 02. 20. 16:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette: egyértelmű jogi fordulatot hozhat még az ügyészség állásfoglalása, amely mára vagy holnapra várható. Varga Kálmán hangsúlyozta, hogy ma már nem fordulhatna elő, ami a Király utca 40.-nel történt, ugyanis az örökségvédelmi hivatal egy január elsején életbe lépett szabályozás értelmében felhatalmazást kapott arra, hogy visszamenőleges hatállyal is megsemmisíthessen jogsértő határozatokat.

A Hild József tervei alapján épült évszázados építmény bontására 2004-ben adott jogerős engedélyt a VII. kerületi önkormányzat, a VI. kerület kérésére. A határozat azért volt jogsértő, mert a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt nem értesítették – mondta Varga Kálmán, aki hozzátette: bárhogy alakuljon is a Király utcai épület sorsa, a körülötte kialakult feszültség ébresztően hat majd a műemlékvédelemre.

(klubradio.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.