Elutasít az ügyészség?

Az ügyészség villámgyorsan meg akarja szüntetni a nyomozást Gyurcsány Ferenc fantomcége, a Nomentana Kft. ügyében – írta a Magyar Hírlap, amelyik tudni véli, hogy döntését mire alapozza majd a hatóság. Ha az ügyészség a rá nehezedő politikai nyomás miatt az ügy mielőbbi lezárására törekszik, és nem végez alapos munkát, akkor súlyosan megsértheti az eljárásjogi törvényt – állítják jogi szakértőink.

Magyar Nemzet
2006. 02. 20. 10:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozó hatóság nem feltétlenül a törvényben meghatározott határidők betartásával vizsgálja Gyurcsány Ferenc kormányfő bűncselekménygyanús cégügyeit. A Fittelina ügyében tett feljelentést például az ügyészség több mint másfél hónapig vizsgálta a törvényben előírt három nap helyett, a Szalay utca 4. szám alatti ingatlan esetében pedig Deutsch-Für Tamásnak kétszer kellett feljelentést tennie ahhoz, hogy az ügyészség legalább egyszer elbírálja azt. Az az ügyészség tehát, amelyiknek a törvényben előírt 72 óra helyett hónapokra volt szüksége a Gyurcsány-ügyekben tett feljelentések elbírálásához, a Nomentana Kft. esetében a rendőrség által elrendelt nyomozást viharsebesen akarja lezárni. Legalábbis a Magyar Hírlap szerint, amely bennfentes információk alapján úgy tudja: az ügyészség napokon belül meg akarja szüntetni a nyomozást a Nomentana Kft. ügyében.

A napilap azt is sejteti: a megszüntetésre vagy bűncselekmény hiányában, vagy a bűntett büntethetőségének elévülése miatt kerül majd sor. A lap leírja, hogy az ügyészség a hatóságoktól a szükséges iratokat már begyűjtötte. A Magyar Nemzetnek a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője ugyanakkor elzárkózott a részletek ismertetésétől. Lapunk azonban kiderítette: az ügyészség a cégbíróságot már megkereste, a Központi Statisztikai Hivatalt viszont még nem, az APEH pedig adótitokra hivatkozva nem adott információt.

Jogi szakértőink szerint az, hogy a miniszterelnököt is érinthető bűntett elévült-e, kizárólag dokumentumokból nem állapítható meg. A közokirat-hamisítás bűncselekményének a minősített, súlyosabb esetére 5 év szabadságvesztés kiszabását rendeli a törvény. Ez a minősített eset akkor állapítható meg, ha bebizonyosodik, hogy az elkövetésben a hatóság is közreműködött, illetve tudott arról.
A bejegyzett Nomentana Kft. 2002–2003-ban – mielőtt beolvadt volna az Altus Rt.-be – használhatta utoljára a nem létező Nomentana Kft. jogellenesen megtartott azonosítószámait. A Nomentanának ebben az időszakban kellett leadnia az átalakulási záróvagyonmérlegét az adóhatóságnak, amelyik ezt követően törölhette a bejegyzett adónyilvántartásból a Nomentana Kft.-t. Az adóhatóságnak tehát legkésőbb ekkor észlelnie kellett, hogy ugyanazon adó- és társadalombiztosítási számon két eltérő cégjegyzékszámmal rendelkező társaság szerepel a nyilvántartásában. Felmerül a kérdés, hogy amennyiben az APEH észlelte a kettősséget, úgy megtette-e a szükséges lépéseket az illetékes hatóságokhoz. Az intézkedés elmaradása viszont felveti, hogy a közokirat-hamisítás ötéves szabadságvesztéssel büntetendő, minősített esete valósult meg. Ebben az esetben pedig a bűntett büntethetősége – tekintettel az ötéves elévülési időre – egyértelműen nem évült el.

Az adóhatóságnak a bűncselekményben való érintettségét kizárólag a dokumentumok vizsgálatából nem lehet megállapítani – állítják jogi szakértőink. Ahhoz tehát, hogy a nyomozás a hatóság bűncselekményben játszott esetleges szerepét teljeskörűen feltárja, elengedhetetlenül szükséges az érintett személyek tanúkénti kihallgatása. Ha az ügyészség az ügy ezen szálának felderítése nélkül zárja le a nyomozást – és állapítja meg a bűncselekmény büntethetőségének elévülését –, akkor ismételten súlyos eljárásjogi törvénysértést követ el. A törvényi előírás ugyanis minden állampolgárt, így a miniszterelnököt érintő ügyben is kötelezi a nyomozó hatóságot: mindent el kell követnie annak érdekében, hogy teljeskörűen, valamennyi törvényes eszközt felhasználva felderítse és kivizsgálja a bűncselekmény összes körülményét.

A Magyar Nemzet holnapi száma Gyurcsány Ferencnek olyan újabb fantomügyét ismerteti, amellyel a kormányfő szintén jelentős kárt okozhatott a magyar államnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.