A Fővárosi Bíróságon hétfőn kezdődött büntetőper vádirata szerint Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára és beosztottja 2004. március végén jogosulatlanul kérte be a somogyi földművelésügyi hivataltól a megye üzemi vadászterületeinek vadászati naplóiról és trófeabírálati összesítőiről készült másolatokat 2000. január 1-ig visszamenőleg. Az adatokból többek között kideríthető volt az is, hogy egy adott vadásztársaságnál ki, kivel, milyen időpontban vadászott, milyen állatokat ejtett el, és ezekért mennyit fizetett, s Keller a vadászatokon részt vevő Polt Péter ellen is vagyonvizsgálati eljárást kezdeményezett. Ezt követően kezdte vizsgálni az ügyészség, hogy az államtitkár hivatala jogszerűen bánt-e a megszerzett adatokkal.
Kellert nem adták ki
Keller László szocialista képviselő esetében személyes adattal való visszaélés és hivatali visszaélés bűntettek gyanúja miatt kezdeményezte a legfőbb ügyész a mentelmi jog felfüggesztését 2004 decemberében. Az Országgyűlés azonban úgy döntött, nem függeszti fel Keller László mentelmi jogát, így ellene nem emeltek vádat.
A hétfői tárgyaláson Keresztes Imre ügyész azt mondta: Keller László és politikai főtanácsadója, Szőke Péter Szabolcs által az érintettek hozzájárulása nélkül bekért vadászati naplók, trófeabírálati összesítők olyan személyes adatokat tartalmaztak, amelyek alkalmasak arra, hogy azokból az érintettek személyére, vadászati szokásaira, személyi kapcsolataira, anyagi helyzetére, esetleges politikai irányultságára lehessen következtetéseket levonni.
Hozzátette: sem Keller László, sem Szőke Péter Szabolcs nem volt jogosult arra, hogy ezeket az adatokat gyűjtse. Keller László az adatokat arra kívánta használni, hogy további jogtalan vizsgálódást folytasson, és annak eredményével a politikai, gazdasági jelentőséggel bíróknak kellemetlenséget okozzanak, és Szőke Péter Szabolcs ebben működött közre, amikor részt vett az adatgyűjtésben.
Az egykori főtanácsadó Keller „kérését” teljesítette
Szőke Péter Szabolcsot társtettesként elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettével és hivatali visszaéléssel vádolják. Szőke Péter Szabolcs a tárgyaláson azt mondta: megértette a vádat, de a bűnösségét nem ismeri el. Mint mondta, Keller László 2004 áprilisában kérte meg, hogy nyújtson neki technikai segítséget az ügyben, és „öntse formába„ az ügyben keletkező kimenő levelezést.
Állítása szerint amikor ő bekapcsolódott az ügybe, már javában zajlott a levelezés, ezért nem nézett utána, hogy bekérhetők-e az adatok. Fel sem merült benne, hogy jogosulatlanul kérnének be adatokat, ugyanis Keller László azt állította, hogy semmiféle adatvédelmi szabályba nem ütközik az adatkérésük. Emellett nem volt tudomása arról, miért folytat vizsgálatot Keller László. „Jóhiszeműen jártam el, nem voltam tudatában, hogy bűncselekményt követnék el” – jelentette ki.
Keller perel, kártérítést akar
Mint azt a Magyar Nemzet korábban megírta, egymillió forintos nem vagyoni kártérítést követel, és két-kétmillió forintos közérdekű célra fordítható bírság kiszabását kérte a bíróságtól Keller László (MSZP) országgyűlési képviselő abban a polgári perben, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész és a Legfőbb Ügyészség ellen kezdeményezett.
Magánindítványa szerint jelentős érdeksérelem érte, amikor a volt munkatársai ellen indított ügyészi eljárás tavaly áprilisban kelt vádiratában jogsértésekkel hozták összefüggésbe a személyét, ám azóta sem kapott tájékoztatást az ellene folytatott nyomozati cselekményekről és azok lezárásáról. Keller állítja, a nyomozást annak ellenére is folytatták ellene, hogy a parlament nem járult hozzá mentelmi jogának felfüggesztéséhez.
A főügyészt és a vádhatóságot képviselő ügyész szerint a vizsgálat során nem sérültek a politikus személyiségi jogai. Úgy vélte: aggályos, hogy a felperes olyan büntetőügyről kapjon tájékoztatást, amelynek – mentelmi joga lejártával – még maga is vádlottja lehet. A per tárgyalását áprilisban folytatja a fővárosi IV–XVI. Kerületi Bíróság.
(Híradó, Magyar Nemzet)

Agyevő amőba, malária, zika – nem kell félni az utazástól, de az óvatosság nem árt