Még az idén újraépítik a magasságkorlátozó kaput a Ferihegyi gyorsforgalmi úton. Magát a magasságkorlátozó szerkezetet korábban leszerelték, mert rendszeresen kidöntötték a kamionok. Így csak a tábla jelezte a belváros felé, hogy a 3 méter 65 centinél magasabb járművek fennakadnak az aluljáróban – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. főosztályvezető-helyettese a Híradóval. Rábai László megjegyezte: a magasságkorlátozó táblát azonban a szabályoknak megfelelően elhelyezték, az látható volt.
A KRESZ egyébként nem írja elő a magasságkorlátozó kapuk építését, csak tábláknak kell figyelmeztetniük a veszélyre. Az említett szakaszon pedig három KRESZ-tábla is figyelmeztet arra, hogy 365 centiméternél magasabb járművel nem szabad behajtani az aluljáróba.
A szombat este szerencsétlenül járt busz vezetője ellen a rendőrség halálos közúti baleset okozása miatt indított eljárást, a gyanúsított a kihallgatása során elismerte a felelősségét. A sofőr bízott abban, hogy talán át tud csúszni az aluljárón és az utolsó percben észre is vette ezt a kaput, ahol aztán nem tudott megállni.
A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője azt mondta, a buszvezető joggal gondolhatta, hogy bátran mehet, hiszen az aluljárón átfért, ennek megfelelően nem számított arra, hogy a vasszerkezet fixen rögzített, és alacsonyabban van, mint amilyen magas az autóbusz. A magassági korlátok általában 20 centivel alacsonyabbak, mint az utánuk következő építmény, ezért történhetett a baleset.
Tegnap kettőre emelkedett a buszbaleset halálos áldozatainak száma, miután az egyik, életveszélyes állapotban lévő utas a kórházban belehalt sérüléseibe. Az Országos Baleseti Intézetben két súlyos és két könnyű sérültet, míg a Merényi Gusztáv Kórházban egy súlyos sérültet kezelnek. A balesetben 21-en könyebben megsérültek. A sértetlen utasok időközben már továbbindultak Németországba. A buszon összesen 44-en utaztak.
Ismert: a Ferihegyi gyorsforgalmi úton szombat este egy szerb turistákat szállító emeletes busz nekiütközött egy magasságkorlátozó oszlopnak, amely valósággal leborotválta a jármű tetejét.
(Forrás: hirado.hu, Hír TV, Info Rádió, teletext.hu)

Tombol a hőség, jön a hőkupola – de tényleg van okunk félni?