Az SZDSZ-es politikus szerint pártja megvalósította választási ígéreteit, példaként a sorkatonaság eltörlését és a felsőoktatás reformjának véghezvitelét említette. Hozzátette: megújították a képzési szerkezetet, garanciákat építettek be a felsőoktatás finanszírozásába, és ezzel egy időben soha nem látott beruházási programot indítottak el a magántőke bevonásával – közli az Info Rádió.
A Fidesz oktatási programszóvivője közleményében úgy fogalmaz, „a Medgyessy-Gyurcsány-kormány 20 évre eladósította a teljes magyar felsőoktatást. Ráadásul ismét bebizonyosodott, hogy az érzéketlen luxusbaloldal csak mellébeszél, tájékozatlan az oktatás témájában is. Gyurcsány Ferenc szerint például évente tízezer joghallgató végez az egyetemeken, ez sem igaz: a valóságban évente mintegy 3000 hallgató szerez jogi diplomát” – tette hozzá Sió László.

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat