Hivatalos megállapodást köt a napokban a Fidesz és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) – ezt Bagi Béla, a szervezet naggyűlésén Budapesten.
Egy évvel az országos gazdademonstráció után most azt követeli a kormánytól a Magosz, hogy szüntesse be az állami termőföldek értékesítését. A kabinetnek erre csupán pár napja maradt, tekintettel arra, hogy a Magosz elnöksége, illetve annak választmánya jövő hét pénteken dönt majd arról, lesz-e gazdatüntetés vagy sem. A gazdák szerint a tavaly megkötött agrármegállapodás számos pontja nem teljesült – hangzott el a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezet Szövetsége (Magosz) jelenleg is tartó nagygyűlésén Budapesten, a Testnevelési Egyetemen.
Az állattenyésztés történelmi mélyponton van, az összevont uniós támogatások pedig a gazdák elszenvedett veszteségeit sem fedezik. Amit a földértékesítési moratórium mellett követelnek még a gazdák, az a piacvédelem, a tiszta élelmiszerek biztosítása. El kell végre döntenie a politikai hatalomnak, hogy a magyar gazdákat támogatja-e, vagy a multinacionális cégeknek ad-e elsőbbséget velük szemben – jelentették ki a gyűlésen.
A Testnevelési Egyetemen megjelent közel 1500-2000 gazda egyperces néma felállással emlékezett a nagygyűlés kezdetén arra a harminc gazdára, akik az elmúlt években ellehetetlenültek, és emiatt öngyilkosságot követtek el.
Kupper András, a Fidesz budapesti elnöke úgy vélte: a magyar gazdáknak nincs becsületük, nem kapják meg a támogatásokat, az országot pedig elárasztja a külföldi rossz minőségű áru. Hangsúlyozta: a mezőgazdaság válsága nem csak a gazdákat, hanem az egész ország gazdaságát sújtja.
(Hír Televízió)

Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?