Új gazdaságra, új államra és új politikára van szükség Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor a FIdesz-MPSZ Polgári Kormányzás 2006 munkacsoportja és a Polgári Magyaroszágért Alapítvány utolsó, Közjó és szolidaritás című konferenciáján. A volt kormányfő szerint mindhárom említett területen a szolidaritásnak kell főszerepet kapnia.
„A magyar szolidaritás gazdasága, állama és politikája azt jelenti, hogy egy olyan kormányt választunk magunknak, amely a magyar emberek szemével nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik, magyar szívvel érez és a magyar érdekek megvédését tarja a legfontosabbnak. A magyar szolidaritás tehát azt jelenti, hogy mindenki mindenkiért dolgozik és a mindenkori miniszterelnök pedig csak egy ember a sok közül, akinek ki kell állnia minden magyarért” – vélekedett Orbán Viktor, aki egyúttal hangsúlyozta, pártja készen áll a kormányzásra.
A szolidáris állam programját konzultációk során kell felépíteni – hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Orbán a konferencián leszögezte: ma Magyarországon az egyén védtelen a monopóliuomkkal szemben, mert az országban nem piacgazdaság, hanem vadkapitalizmus van, és az ember a saját államára sem számíthat. A volt kormányfő a magyar érdekek védelmét hangsúlyozta az uniós csatlakozás kapcsán is.
A magyarok többségének életkörülményeiben nem történt rendszerváltozás 1990-ben – szögezte le Orbán a konferencián. Kifejtette: a '82-es gazdasági válság és Magyarország akkori fizetésképtelensége az embereket önmaguk kizsákmányolására kényszerítette. A mostani elit akkor helyzetbe hozta magát és nem érti meg a választópolgárokat – tette hozzá.
A 2002-es választási vereség a Fidesz számára azzal a tanulsággal is szolgált, hogy szellemi értelemben sem szabad alulmaradni, szükség van a nézetek világos bemutatására és megfogalmazására – emelte ki a Fidesz elnöke.
A rendezvényen felszólalt még Balogh Zoltán, a Fidesz egyházügyi tanácsadója és Lánczi András politológus is, míg Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a kormányzó elitről és az értelmiség szerepvállalásáról beszélt.
Navracsics Tibor, a Polgári kormányzás 2006 munkacsoport vezetője ismertette: a Fidesz választási programját várhatóan a március közepére tervezett miniszterelnök-jelöltet választó kongresszusán hozzák nyilvánosságra. A Fidesz kormányra kerülése esetén 6-8 minisztériummal számol, és létrehoznának egy gazdaságfejlesztő csúcstárcát is – tette hozzá.
(Forrás: Info Rádió, Hír TV, Magyar Rádió)

Elgázolt egy embert a HÉV Sashalmon