A szolidaritás programja arról szól, hogy miként lehet állása, saját otthona, tisztes megélhetést nyújtó fizetése mindenkinek, illetve hogyan tudja biztonságban felnevelni a gyermekeit – nyilatkozta Orbán Viktor a Heti Válasznak. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a lapban kifejteti, a magyar szolidaritás kifejezetten a december 5-i állapotunk, a félelem meghaladása akar lenni. Véleménye szerint ez a kifejezés alkalmas lehet arra is, hogy a következő 20-25 éves periódus nem hivatalos elnevezése legyen.
A nagyobbik ellenzéki párt vezetője úgy látja, az alapprobléma a vadkapitalizmussal van, minden más csak ebből következik. „A luxusbaloldal nem érti, miről szól egy európai értelemben vett piacgazdaság – helyette olyan kapitalizmust épít, amitől egy rendszerrel korábban még óva intett bennünket. (...) A mai magyar kapitalizmusban viszont szó sincs megegyezésről, inkább kényszereket és erőfölényt tapasztalunk. Amíg tehát nem érvényesül a magyar gazdaságban és politikában a szolidaritás, addig az emberek nem fogják elhinni, hogy a korrupció felszámolható” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, a Fidesz győzelme esetén a magyar szolidaritás alapjára helyezik a közéletet.
Kifejtette, fő céljuk az, hogy 500 ezer új munkahelyet teremtsenek négy év alatt, aminek érdekében már július elsejétől 30 százalékkal csökkentik a tb-járulékot, majd – ugyancsak ekkortól – tíz százalékkal letörik a villamos energia árát. „Emellett megváltoztatjuk a kormányzás luxuskarakterét; ez vonatkozik a gépkocsiparkra, a bútorokra, a telefonokra, a fölösleges bürokratákra, az üdülésekre és a költségtérítésekre, illetve mindenre, amihez indokolatlanul jut hozzá a mai felső apparátus. Nem alakítunk nemzeti számonkérőszéket, de a korrupciógyanús ügyleteket, áron aluli privatizációs tranzakciókat ki fogjuk vizsgálni” – mondta el a Heti Válasznak a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szólt arról is, hogy amennyiben akár egyszázaléknyi esély kínálkozik a reptér visszaszerzésére, kezdeményezni fogják annak visszavételét.
(Heti Válasz)

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái