Országjárásra indulnak a szocialisták, köztük Gyurcsány Ferenc

Országjáráson ismerteti választási programját szerdától az MSZP, köztük Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök sajtótájékoztatóján közölte: a program helyi, területi szintű konkrétumaival is megismertetik az érdeklődőket. Információk szerint a kormányfő naponta 3-4 helyszínen népszerűsíti az MSZP terveit.

MNO
2006. 02. 20. 16:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdától kezdődően egészen a kampány végéig országjáráson ismerteti választási programját az MSZP – jelentette be Gyurcsány Ferenc hétfői sajtótájékoztatóján, miután részt vett a szocialisták megyei elnökeinek és a megyei közgyűlések MSZP-s elnökeinek hétfői tanácskozásán. A miniszterelnök közölte azt is, hogy a különböző településeken a program helyi, területi szintű konkrétumaival is meg szeretnék ismertetni az érdeklődőket.

Az MSZP vezető politikusai, köztük a miniszterelnök, a szocialista párt most hét végén elfogadott Új Magyarország programjáról fog beszámolni. A kormányfő a dokumentumot a korszakváltás programjának nevezte, olyannak, „amely lezárja az elmúlt tizenöt esztendőt, és új fejezetet nyit hazánk életében”.

A program négy alappillére az építkező, gyarapodó Magyarország, a szociális jóléti rendszer átalakítása, a több demokrácia és a hatékony állam, vagyis a reformok – fejtette ki. Az Origo információi szerint a miniszterelnök március végéig 120-130 településre látogat el kizárólag a programismertetés céljával, vagyis naponta 3-4 helyszínen népszerűsíti az MSZP terveit.

Nem általában kell konzultálni az emberekkel, egy vezető pártnak az a dolga, hogy programot adjon az országnak, ne álmodjon, hanem tervezzen, kalkuláljon – fogalmazott a vezető kormánypárt választási bizottságának elnöke és miniszterelnök-jelöltje.

(Teletext.hu, Origo)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.