A gabonakereskedelemmel foglalkozó 55 éves férfi még január 16-án tűnt el a Pest megyei településen. Eltűnését másnap a családja jelentette be, a rendőrök akkor még csak közigazgatási eljárás keretében kezdték keresni. Január 20-án azonban Kecskeméten megtalálták a férfi kocsiját, így ettől kezdve felmerült a gyanú, hogy a férfi nem egyszerűen eltűnt, hanem bűncselekmény áldozata lehetett.
A két megye nyomozói nagy erőkkel kezdték felderíteni a férfi üzleti kapcsolatait, különös tekintettel az esetleges haragosaira. Először még csak tanúként akarták kihallgatni azt a 38 éves fülöpszállási gazdát, aki a kihallgatásakor ellentmondásokba keveredett, majd végül megtört, és elmondta, hogy 35 éves fivérével együtt ők ütötték agyon a kereskedőt. A férfi holttestét aztán elásták a tanyájuk mellett, ahol a rendőrök péntekre virradó éjszaka rá is bukkantak.
A 38 éves idősebb testvér gyanúsítottat a rendőrök csütörtökön őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, 35 éves öccse ellen pedig országos körözést adtak ki. Ő – a fiatalabb testvér – viszont, ahogy megtudta, hogy bátyja megtört és elmondta mit tettek, önként feladta magát a rendőrségen. A rendőrök így azt remélik, hogy ez majd nagyban elősegíti a nyomozást, hogy mindkét gyanúsított rendőrkézen van, és miután a báty az indítékokról nem vallott, hamarosan arra is fény derül.

Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda