A Gyurcsány-kormány mérlege az otthonteremtés területén nem megoldás, hanem kudarc – jelentette ki Rogán Antal. A fideszes politikus elmondta: a korábbinál hetven százalékkal kevesebb az államilag támogatott lakáshitel.
Hangsúlyozta: ráadásul a Medgyessy–Gyurcsány-kormány lakáspolitikája álságos és igazságtalan is, mivel a jelenlegi lehetőségeket csak gazdag és jómódú családok tudják igénybe venni.
A Fidesz kampányfőnöke közölte: legalább 150 ezer forint nettó jövedelmet kell igazolnia ma annak, aki tízmillió forintos hitelt szeretne felvenni egy pénzintézettől. A Fészekrakó program eredménye pedig szerinte az lett, hogy a fiatalok kétszer akkora törlesztőrészletekkel fizetnek a lakáshitelek után, mint korábban.
– 2005-ben kilencvenezerrel kevesebb család vehette igénybe az államilag támogatott lakáshitelt. Mára egyértelművé vált, hogy a magyar családok most rosszabbul élnek, mint négy éve, hiszen drasztikusan csökkentek az otthonhoz jutás esélyei – közölte Rogán Antal.
Korábban Valódi elszámolás címmel indított kampányt a Fidesz. Az akció keretében a nagyobbik ellenzéki párt óriásplakátokon és újsághirdetésekben kívánja felhívni a figyelmet az elmúlt négy év negatívumaira. Ennek keretében a párt egyik hirdetésén arra hívja fel a figyelmet, hogy a korábbinál 70 százalékkal kevesebb a támogatott lakáshitel.
Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese erre reagálva elmondta: az elmúlt években nem kevesebben, hanem nyolcszor annyian vettek fel államilag támogatott lakáshitelt, mint a Fidesz-kormány idején. – Az Orbán-kormány alatt alig több mint 37 ezren, 2002 óta viszont több mint 279 ezren vettek fel hitelt – mondta Göndör. A politikus annak a véleményének adott hangot, „hogy Rogán Antalt nem zavarják a tények, s folytatja a félelem- és hisztériakeltést”. – A Fidesz-kormány idején alig 60-70 milliárd forinttal támogatták a lakásépítést, most több mint 200 milliárd forinttal támogatják – közölte Göndör István.
(HírTV, Teletext.hu)

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét