Sitkei Levente: A mostani zűrzavar ismét bebizonyította, hogy a demokráciát lehetetlen exportálni. Irak felszabadítása és rendszerének átalakítása az önkényuralomról a népfelségre minden, csak nem sikertörténet. Ez igaz Egyiptomra is, amely épp a 2005-ös választásokon kezdte meg a hosszú utat a demokrácia felé. Ennek első lépéseként kissé lazítottak az eddigi szigorú kereteken, így a Muzulmán Testvériség is indíthatott – függetlenként – jelölteket, akik azonban olyan jól szerepeltek a megméretésen, hogy Kairó egy időre valószínűleg felfüggeszti a modernizációs folyamatot. Még mindig jobb, mint Algéria esete, amely valóban szabad választásokat tervezett 1990-re, ám az első forduló után olyan előretörést mutatott a radikális Iszlám Megmentési Front, hogy inkább felfüggesztették az alkotmányt. Azóta is zajlik a polgárháború Algériában. Ellenpéldaként viszont ott van Líbia, amely mára bejáratos az előkelő európai szalonokba is. Moamer el-Kadhafi ezredes, aki semmiféle pozíciót nem tölt be a kormány nélküli országban, tavaly elkezdett betagozódni az euromediterrán térség vezetői közé. A Líbiai Arab Szocialista Népi Dzsamahiríja elismerte múltbéli bűneit, vaskos dollárkötegekkel bocsánatot is kért a Lockerbie-merénylet áldozatainak hozzátartozóitól, és lemondott nukleáris programjáról. Azóta senki nem firtatja a „tömegek köztársaságának” demokráciadeficitjét, és örömmel fogadják a tékozló fiút körükben.
(Magyar Nemzet, 2006. február 1.)
origo.hu
„Ezek undorító férgek!” – üzent a magyar celeb
