Valószínűleg veszteséggel zár a tegnap befejeződött torinói téli olimpia. A szervező Toroc társaság jelzése szerint legalább 40 millió eurós hiány várható a vállalkozás költségvetésében. Ezt az összeget még csökkentheti az olimpiai kapcsán megjelentetett kaparós sorsjegyek értékesítéséből származó bevétel. A veszteséget Torino városának kell állnia – írja a Világgazdaság.
A baj már korábban látszott: a szervezőbizottság tavaly decemberben a csőd szélére került, miután 64 milliós hiányt halmoztak fel a vártnál kevesebb támogatói pénz miatt. Közben botrányosan kevés jegyet adtak el: az egymillió belépőből ugyanis mindössze 630 ezer fogyott el január közepéig. A szervezők legnagyobb szerencséjére azonban közvetlenül az olimpia előtt és alatt 40 százalékkal sikerült megnövelni az értékesítést. Néhány nappal a játékok befejezése előtt nyilvánosságra hozott adatok szerint összességében 880 ezer belépő talált gazdára. A Toroc egyébként úgy kalkulált, hogy a játékokra szóló jegyértékesítés az összes bevétel hat százalékára rúg majd, miközben a tévéjogok 40, a szponzorok pedig 39 százalékban fedezik a kiadásokat.
A játékok előkészületeire és lebonyolítására 1,2 milliárd eurót költöttek a szervezők. Ebben nincsen benne az eseményhez közvetlenül kapcsolódó infrastruktúrára, azaz egyebek mellett a sísáncok- és a versenypályák építésére fordított összeg, arra a Toroc a várossal és az olasz kormánnyal közösen mintegy 3,5 milliárd eurót költött.
Az olimpia apropóján több új, négy- és ötcsillagos hotelt is építettek Torinóban. Ezzel az olasz város szállodai kapacitása 6,2 százalékkal növekedett meg. Nem véletlen, hogy sokan aggódva figyelik, miként lehet majd megtölteni a hoteleket, de ennél is sokkal nagyobb kérdés, hogy az olimpiára elkészített számos létesítmény utóhasznosítását hogyan lehet majd megoldani.
Olaszország mindenesetre a turisztikai bevételeinek növekedését várja a téli olimpia után. Egyes szakértői vélemények szerint akár 17,4 milliárd eurós pluszbevételt is hozhat Piemonte tartománynak a következő négy évben az idegenforgalom.
Világgazdaság

Ha Pride, akkor el a kezekkel az MTA-tól!