A 25-ös úton, Borsodnádasd, Járdánháza és Arlón át Ózd felé nem látszik a rendszerváltás, de az elmúlt négy év szocialista ígérgetéseinek „jótékony” hatása sem. A falvakban a félig kész, befejezetlen házak sora, bezárt, tönkrement vendéglők, a házak aljában kialakított garázsüzletek jelzik, hogy valami nincs rendjén. Nagy a munkanélküliség, a szegénység ezen a környéken, a régmúlt szocialista dicsőséget hirdető üzemeinek kapuit évek óta zárva tartják, nincs, aki munkát adjon, nincs, aki pénz híján vállalkozzon. Mindenesetre ott nagy a baj, ahol egy falu nem tud eltartani egy meleg ételt felszolgáló vendéglőt. Ózd városa sem mutat különb képet. Hétköznap délelőtt lévén feltűnően sok a kirakatokat néző, céltalanul bolyongó ember az utcákon. Reggelizni sehol sem lehet, legfeljebb egy-egy bizonytalan kinézetű ivóba tudunk behúzódni. Főként az olcsó élelmiszerüzletek, a használt ruhát, cipőt árusító boltok tartanak nyitva. A csaknem negyvenezer lakost számláló város húsz százaléka munkanélküli, a teljes körű foglalkoztatás megoldatlan. A tizennyolc év alatti korosztály 62 százaléka gyermekgondozási segélyre szoruló családban él. Ennek a nagy társadalmi problémának a megoldására, úgy látszik, nincs felkészülve a város.
A martinsalakos házak ügye több száz embert érint. Levelet kaptam Kovács Lászlónétól, amelyben leírta, hogy 1995-ben megvették egy hat ikerlakásból álló épület első lakását. Néhány évre rá a ház több helyen hosszában megrepedt, életveszélyessé vált, kiderült, hogy a martinsalak építőanyagnak alkalmatlan. A kormányrendelet alapján (40/2003. III. 27.) a ház lebontása esetén kárenyhítés jár a tulajdonosnak. Igen ám, de a Kovács családot – mint írja az asszony – megvezették.
Négyszáz nap válasz nélkül
A Zalai utca 40. szám alatt két ikerház található közös fallal. Kovács Lászlóné már csak a kerítésen kívül mutathatta bontásra ítélt házát, amit el kellett hagynia családjával, mert a kormányrendelet szerint két lehetőség közül választhattak: vagy a kártalanítási összegből vásárolnak egy másik házat és ingatlanuk az ózdi önkormányzat tulajdonába kerül, vagy lebontják és újjáépítik a kapott pénzből a házukat, és így az ingatlanuk is a tulajdonukban marad. Kovácsék ragaszkodtak az otthonukhoz, nem akartak lemondani a telekről, viszont az önkormányzat nem adott bontási engedélyt, mivel a másik, szintén salakos, de látszólag még jó állapotban lévő ház a bontás során megsérülne. Kényszerből az első megoldást választották. Az önkormányzat ingatlanuk akkori értékének 70 százalékát kifizette. Kovácsék nem akartak véglegesen lemondani a telkükről, emiatt kérték az önkormányzattól, hogy engedélyezze időlegesen – az építkezés elkezdéséig – a kártalanítási összeg befektetését egy másik ingatlanba, értékmegőrzési céllal. Ehhez csak úgy járultak hozzá – Kovács Lászlóné szerint –, ha az ingatlanjuk ingyenes átadás címén átmenetileg átkerül az önkormányzat tulajdonába, hiszen így lehetőségük van a visszavásárlásra.
Ezután történt a váratlan fordulat. A szomszéd ház is életveszélyes kategóriába került. Kovácsék most már vissza akarták vásárolni telküket, hogy felépítsék otthonukat, azonban a 2005. január 25-i visszavásárlási kérelmüket az önkormányzat elutasította. Aztán néhány hónap múlva újabb határozat született, miszerint a szomszédnak van joga Kovácsék ingatlanára, amiről ők csak formailag mondtak le. Kovács Lászlóné a helyszínen ismét megerősítette, hogy az önkormányzat megvezette őket azzal, hogy az ingatlanjukat újraépítés esetén visszavásárolhatják. Holott minden iratot, a visszavásárlási kérelmüket elküldték az ózdi önkormányzatnak, de a harmincnapos határidő ellenére a hivatal négyszáz napig nem válaszolt. Ugyanis a kormányrendelet alapján mindenkinek joga volt arra, hogy egy évig módosíthassa az eredeti szándékát. Nem lehetett véletlen, hogy az iratok eltűntek az önkormányzatnál és a hivatal az ingatlan visszavásárlási kérelemre csak azután válaszolt, miután a Kovács család kicsúszott a határidőből. Kovács Lászlóné elmondta, így nem nyílt lehetőségük módosítás kérésére. Az önkormányzat viszont egy évvel később hozott testületi határozatra hivatkozva visszautasította a visszavásárlást és kimondta, hogy városrendezési célkitűzések miatt önkormányzati tulajdonban marad az ingatlan. Aztán két hónap múlva felajánlotta szomszédjuknak megvásárlásra, aki bontási költség fejében hozzájutott az értékes telekhez. Az önkormányzat – véli Kovács Lászlóné – nem egységesen, azonos szempontok alapján kezeli a tulajdonába került ingatlanokat. Az értéktelenebbeket visszaadja volt tulajdonosainak, az értékesebbeket pedig úgy kezeli, ahogy néhány „fontos” ember érdeke kívánja.
Kis ügynek tűnik talán, de egy nem körültekintően meghozott döntés hosszú távon befolyásolhatja egy család életét. Így látja ezt Rontó József független önkormányzati képviselő is. Szerinte Kovácsék önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy nem élhettek törvény adta jogukkal. Számukra kötelező volt a lakásból a kiköltözés, ugyanakkor az ózdi önkormányzat műszaki illetékesének tudnia kellett volna, hogy az ikerház másik fele szintén martinsalakból épült és hamarosan le kell bontani. Így a bontást és az újraépítést az állami kártalanítással egyszerre el lehetett volna végezni. Valami miatt ez nem történt meg. Rontó József úgy véli, hogy az átgondolatlan döntésen kívül egyfajta demokráciadeficit tapasztalható az ózdi panaszos kárára. S ez jellemző itt az önkormányzati döntéseknél az elmúlt négy évben.
Csökkenő kárenyhítés
Miután a gazdaságfejlesztési bizottság – ez a testület bírálta el a kérelmeket – elnökét, Filipcsin Károlyt megbeszélésünk ellenére sem lehetett elérni, nagy nehezen sikerült a martinsalakos házak másik két illetékesével, Almási Csabával, az igazgatási ügyosztály vezetőjével és Kovács Györggyel, Ózd város főépítészével beszélni. Almási Csaba szerint ők nem hibáztak. Kovácsék részesültek kárenyhítésben, ők választották azt a módot 2003-ban, hogy a kapott pénzből használt lakást vásárolnak. Így a kárenyhítéssel az ingatlanuk az önkormányzat tulajdonába került. Ez viszont jegyzői hatósági határozattal jogerőre emelkedett. A főépítész nem tudott arról, hogy Kovács Lászlónénak valaki ígéretet tett volna a hivatalban ingatlana visszavásárlására. Erről papír nincs.
– Amikor dönt valaki a saját tulajdona sorsáról, azt jól meg kell gondolnia, mi az ő döntésében nem vagyunk felelősek – szögezte le az ügyosztályvezető. Ez egyedi eset. Volt, aki úgy oldotta meg a problémáját, hogy a pénzt nem vette fel, elment albérletbe és csak a bontás után kezdett a kapott kárenyhítésből építkezni. Egyébként is a néhány száz martinsalakos házból legalább harmincat előbb-utóbb le kell bontani, mert életveszélyessé válnak. A bontás az ózdi önkormányzatnak csak gond, sok pénzébe kerül. Kovács Lászlónénak az önkormányzati testület felajánlott a régi ingatlanához közel egy másik telket, ahol már lebontottunk saját költségünkön egy salakos házat, és az üres telket licit nélkül, alapáron odaadtuk volna. Kovácsék ezt nem fogadták el. Arról nem tehetünk, hogy a kormányrendelet alapján a tulajdonosok az ingatlan értékének csak a hetven százalékát kaphatták meg kárenyhítés címén. És ez az összeg egyre kevesebb lesz. Két évvel ezelőtt még másfél milliárd forint, tavaly nyolcszázmillió forint, az idei költségvetésben pedig már csak ötszázmillió forint van erre a célra.
Tehát, aki martinsalakból építkezett, az a háza értékének legkevesebb harminc százalékát elvesztette. Kovács Lászlóné ügye a hivatali magyarázatok alapján nem áll jól. De nem áll jól a város vezetésének ügye sem. A szocialista többségű önkormányzati testület az ellenzéki és független képviselők ellenére hozza meg évek óta a döntéseit. Nem véletlen, hogy az ózdi önkormányzat képviselő-testületének vagyonértékesítésével kapcsolatos eljárását először a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vizsgálta, majd az Állami Számvevőszék megyei ellenőrzési irodája. Mindkét szerv törvénysértéseket állapított meg. Rontó József nyugdíjas iskolaigazgató, aki 2002-ig szocialista önkormányzati képviselő volt, éppen azért vált meg az MSZP-től s lett függetlenné, mert számos döntéssel nem értett egyet. A számvevőszéki vizsgálat nagyon súlyos vagyongazdálkodási törvénysértéseket állapított meg. Rontó József az ingatlanértékesítéseket hozta fel példának. Így például az ózdi képviselő-testület határozata alapján egy Auctus nevezetű ingatlanforgalmazó kft. részére eladtak 32 165 négyzetméter ipari területet 128,66 millió forintért. Az ingatlan értékesítésére pályázatot nem írtak ki, értékbecslést nem készítettek, így lényegesen alacsonyabb áron került a terület az Auctus kezébe. Ugyanis 2003-ban a képviselő-testület az érintett területre 5000–7500 forint eladási irányárat határozott meg négyzetméterenként, amit két évvel később leszállított 4000 forintra és ennyiért eladta. Az Auctus azonban a szerződéskötés után tizenkilenc nappal továbbadta a területet a nagy áruházláncokat építő Family Centernek. A közigazgatási hivatal és a számvevőszék a szerződést törvénysértőnek ítélte meg és kötelezte az önkormányzatot az eredeti állapot visszaállítására. Rontó József szerint azonban ez nem lehetséges, mert az építkezés már elkezdődött.
Hasonló módon, áron alul adták el a zeneiskola és az Ózdi Vízmű Kft. egy részét, amelyben a város száz százalékban tulajdonos volt. Az Ózdi Vízmű Kft. hárommillió forint névértékű üzletrészéből 700 ezer forint névértékű üzletrészt az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Rt. vásárolta meg. Ezzel az ÉRV 23,33 százalékos részesedést szerzett az Ózdi Vízmű Kft.-ben. Az értékesítésnél a polgármester gyakorolta a tagsági jogokat az önkormányzat gazdasági bizottságának egyetértésével. A megyei közigazgatási hivatal és az Állami Számvevőszék itt is megállapította a törvénysértést, mert az üzletrész eladása előtt gazdaságossági hatásvizsgálatokat nem végeztek, pályáztatás és közzététel nem történt. Rontó József önkormányzati képviselő szerint a legnagyobb bűnt az eladásnál azzal követték el, hogy a vízművagyonban ott voltak az önkormányzati törzsvagyon részei, amit nem lehetett volna elidegeníteni. Negyvenhétmillió forintért eladták a becslések szerint százötvenmillió forintos értéket. Ezzel az ózdi lakosokat károsították meg.
Szakértelem helyett politika
Az ózdi önkormányzat és Benedek Mihály polgármester ellen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával a Borsod Megyei Főügyészség feljelentés alapján nyomozást indított.
A polgármestert az időpont egyeztetése ellenére sem lehetett szóra bírni, hivatali elfoglaltságára hivatkozott. Végül sikerült Csiszár Miklóssal, Ózd város jegyzőjével beszélgetni. A jegyző hangsúlyozta, hogy ő köztisztviselő és nem politikus, a képviselő-testület döntött. Arra a kérdésre, hogy az ingatlanok értékesítésénél miért nem volt pályáztatás és értékbecslés, visszakérdezett:
– Alkalmas emberrel beszél? Filipcsin úr, a gazdaságfejlesztési bizottság elnöke elvégezte a feladatát. Az alpolgármester úr, Kiss Sándor és a polgármester úr, Benedek Mihály dolgozott ezekben az ügyekben. Helyettük nem szívesen nyilatkozom, csak a saját területemért felelek.
– De hát az előnytelen szerződések a jegyző úr kezén keresztül mentek, sőt ön vitte a képviselő-testület elé.
– A gazdaságfejlesztési bizottság készítette elő az anyagot – válaszolt Csiszár Miklós –, azt beterjesztette a testület elé, a képviselők a döntést meghozták. Én csak végrehajtottam azokat. Én az egész ügyben kis fogaskerék voltam. A rendszerváltás óta jegyző vagyok. Nekem együtt kell dolgoznom a politikusokkal. Most sok száz döntés közül kiragadtak néhányat, amelyek meglehetősen rossz fényben állítják be a hivatalt meg a kollégáimat. Pedig itt már régen nem szakértelemről van szó, mert egy politikai csata kellős közepére kerültünk mi, közhivatalnokok. Nekem nem esik jól, hogy én levegő vagyok a cintányérban. Ezek nem az én történeteim.
Úgy tűnt, mintha egyfajta félelem ülné meg még mindig az MSZP-s vezetésű várost. A felelősök bujkálnak, akik pedig megszólalnak, hárítanak, nem merik kimondani az igazságot.
Ez az ózdi történet mégis kinek a története?
origo.hu
Nézegessen lézengő Magyar Péter-tüntetőket - videó
