Orbán Viktor beszéde 2006. március 15-én

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Egy esztendővel a forradalom után a Magyar Országgyűlés arról vitázott, miképpen lehetne illőn megünnepelni március 15-ét. Csukjuk újra börtönbe Táncsics Miskát, aztán majd újból kiszabadítjuk – javasolta az egyik képviselő. Akkor sem volt már minden rendben. S valóban, mi, magyarok 158 év óta minden március 15-én kiszabadítjuk Táncsics Mihályt. Kihozzuk őt, s a többieket mind, a felejtés börtönéből. Kiszabadítjuk őket, hogy erőt merítsünk az emlékezés lélekemelő pillanataiból. Az ünneppel nemcsak Táncsicsot, de a császári cellákban raboskodókat és a megtorlások után sírboltba zártakat is magunk mellé szólítjuk. Ez a hatalmas sereg a Habsburg császárnál és az orosz cárnál félelmetesebb ellenfelet is képes legyőzni. Szembeszáll a két nagyúrral: az idővel és a felejtéssel. De tudnunk kell, az idővel és a felejtéssel csak egy erős szövetség veheti fel a harcot. Csak a már eltávozottak, az élők és a majdan megszületők megingathatatlan szövetsége járhat sikerrel.

A szövetség fenntartása mindig a ma élő magyarok feladata. S csak addig áll fenn nemzetünk, amíg engedelmeskedünk e természeti törvénynek. Ha elszakítjuk magunkat magyar őseinktől, ha megszegjük az utánunk következő magyarok iránti kötelességünket, akkor a magyar nemzet szövete szétfoszlik, elmerülünk az idő és a felejtés tengerében, s csak egy porfelhő leszünk, melyet egy hajdan nagy nemzet vert fel a történelem országútján. A leveretésekben, elnyomásokban gazdag történelmünk arra tanít bennünket, hogy az emlékezés, az ünnep a magyarok legfontosabb fegyvere. Ami a harctéren szétszórattatott, az a lelkekben rendíthetetlen csatarendbe sorakozhat. Ami kard által elveszett, azt az emlékezet fegyvere visszaszerezheti. A nemzeti ünnepek így állították csatarendbe évszázadokon át a széthúzás vagy szerencsétlen csillagállás miatt elvesztett forradalmak és szabadságharcok után széthullott akaratot. Így szerezte vissza a közös emlékezet a láncra vert szabadságot, s évtizedek fogcsikorgató kitartása így állította talpra újra és újra a csatában földre kényszerített magyarságot. Hála a nemzedékek szoros láncba fűződő emlékezetének, így maradtunk meg évszázadokon át mi, magyarok.

Hordozzuk körbe a tekintetünket. Akik felettünk aratott győzelmüket ünnepelhették, azok már nincsenek sehol. Hol van a mohácsi és a világosi síkon vagy a budapesti utcákon menetelő ottomán, Habsburg vagy éppen szovjet birodalom?! Jó okunk van hát, hogy ilyenkor tavasztájt a természettel együtt a diadal, a büszkeség és a letörhetetlen életerő érzése szakadjon fel belőlünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A forradalom történetéhez hozzátartozik az összetartás, az együttérzés története is. Nemcsak a csatatéren, de akkor is, amikor az elvesztett fiú vagy családapa emlékének úgy adóztak az otthon maradt feleségek és édesanyák, hogy más feleség férjét, más édesanya fiát bátorították, mentették vagy bujtatták. A forradalom története a magyar szolidaritás története. A magyar szolidaritásé, melyet hadseregünk felmorzsolása után sem tudtak megtörni, sőt, a nemzetre záporozó csapások, mint az izzó vasra sújtó kalapácsütések, csak erősebbre edzették az összetartozást. Ha nem létezett volna magyar szolidaritás, akkor valóban csak vesztes világháborúk és félresikerült forradalmak nemzete lehetnénk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Március 15-e nem egyszerűen nemzeti ünnep. Március 15. a Nemzet Ünnepe, a cselekvő magyar nemzet ünnepe, mert magát a nemzet ügyét vitte győzelemre a nemzetközi érdekekkel szemben. Március 15-én bebizonyosodott, hogy a nemzet ügye mindennél erősebb. A nemzet a jövő, a nemzet egy ország felemelkedésének záloga. S nemcsak Magyarországon, de egész Európában magukra találtak a nemzetek, s megmutatták, hogy erősebbek, mint a nemzetközi érdekszövetségek, s ezért 1848 Európa minden nemzetének közös tavaszává vált. Március 15-e bebizonyította, hogy a nemzet képes cselekedni, és győzelemre vinni programját, a 12 pontot. A 12 pont dicsősége feltartóztathatatlan és lenyűgöző ereje abban állt, hogy sikerült megfogalmaznia a magyar nemzet akaratát. Az egész nemzetét, minden magyarét. A 12 pont nem egy ember programja volt, hanem egy egész nemzeté. Nem a mindenki egyért dallamát játszotta, mely máig oly kedves az öntelt hatalom fülének. A 12 pont a magyar szolidaritás mindenki mindenkiért, minden magyar felelős minden magyarért eszméjét hirdette. Sokáig kellett várni arra a pillanatra, de egyszer csak elérkezett. Elérkezett a pillanat, amikor a magyarok vették a bátorságot, szembenéztek a valósággal, és kimondták egyenesen, őszintén az igazságot. Pedig az igazság ijesztőnek tűnt. A múlt nagyobbnak és izmosabbnak látszott, mint a jövő. A szabadság védtelenebbnek, törékenyebbnek tűnt, mint a függőség és az alávetettség. A nemzetközi érdekszövetségek is erősebbnek tetszettek, mint a magyar nemzet. De voltak, akik fölismerték: nincs hová elbújni a jövő világos kérdése elől: rabok legyünk vagy szabadok? Lesz-e magyar nemzet vagy sem?

A legjobb magyarok vállalták az igazság kimondásának felelősségét, vállalták a cselekvést, és magukkal ragadták egész Magyarországot. Kimondták, hogy magyar nemzetnek lennie kell. Hittek abban, hogy a magyar nemzet nem a múlt, hanem a jövő. Hitték, hogy új korszakot nyithatnak, és hitük beigazolódott. A 12 pont nemcsak a szabadságharcot, nemcsak a császári és cári birodalmat élte túl, de túlélte a marxizmust, a két világháborút, a szovjet megszállást és a kommunista diktatúrát is. Mindent túlélt, mert a nemzet alkotása. A nemzet alkotása, s nem valamiféle köztársasági szabásminta. A 12 pont ma is figyelmeztet bennünket, ha fel akarjuk emelni az országot, ha erős és sikeres köztársaságot akarunk, akkor a nemzetet kell megerősítenünk, a nemzeti összetartozásra kell építenünk. A nemzet élő közösség, mert része minden magyar. Része minden magyar, pártállásra tekintet nélkül, határon innen és határon túl. Nemzetünknek, a mi élő közösségünknek ma is van akarata, vannak tervei, céljai, képes cselekedni, képes összefogásra, képes megújulásra. Tehát van jövője. A köztársaság nemzetünk mai ruhája vagy építménye. Önmagában tehetetlen, a nemzet nélkül értelmetlen. 1848. március 15-e azt tanítja, hogy a magyar nemzet képes felemelni Magyarországot, és nemcsak Magyarországot, hanem az egész Kárpát-medencét. Ne feledjük, a Kárpát-medence történetében egyedül mi, magyarok tudtunk ezeréves államot létrehozni. Ez büszkeség és felelősség.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Ki gondolta volna 1848 februárjában a pesti utcákon, hogy a birodalom meghátrálhat a magyar nemzet programja előtt. Ki remélte volna 1848 februárjában, hogy hamarosan felelős nemzeti kormány alakul, s az idegen érdekeket képviselő helytartók helyett saját kormánya lesz a nemzetnek. A 12 pont mégis győzött. Győzött, mert az igazság kimondására épült, azt fogalmazta meg, amit az emberek igaznak tartottak. Mindig így van ez, ha közös programban egyesül a nemzet. Legyőzi a hitetlenséget, a reménytelenséget, az önfeladást, legyőzi a hamis propagandát, a kormányzati gőgöt és önteltséget is. A cselekvő nemzet győztes nemzet. Magyarország csak akkor ért el sikereket, amikor a cselekvést választotta a beletörődés helyett. Március 15-e mindig azt bizonyítja, hogy a cselekvő nemzet legyőzhetetlen. Nincs az a birodalom, nincs az a nemzetközi hálózat és nincs az a pénz, ami legyőzhetné egy cselekvő, aktív, magában bízó nemzet programját.

A cselekvő nemzet programja szembe mer nézni a valósággal. Kimondja az igazságot akkor is, ha fájdalmas, ha lehangoló, ha nem esik jól szembenézni vele. Március 15-e üzenete 2006-ban Magyarország számára az, hogy nekünk nemzeti programra van szükségünk, amely az igazság kimondására épül, és amely mögé minden magyar ember fel tud sorakozni. Nemzeti programra van szükségünk, amely kimondja: nem létezhet egységes, nyugodt és egyetértő nemzet, ha azon belül hétszázezer dolgozni akaró ember tétlenségre van kárhoztatva, s becsületes munka helyett segélyekre kell alapoznia a családja életét.

A történelem megtanította: a munkából élők követelése életfeltételeik anyagi és erkölcsi megjavítására jogos, és mindig utat tör magának. De a történelem azt is megtanította a magyaroknak, hogy haszontalan e célból a nemzetköziség csalfa eszméjét követni. A munkából élő magyarok csak a saját nemzetüktől, csak az erős hazától várhatják munkájuk tiszteletét és megbecsülését, életük anyagi és erkölcsi felemelését. A magyar nemzet ma új gazdaságot, új államot és új politikát kíván. Új gazdaságot, mely tisztes megélhetést biztosító munkát nyújt mindenkinek. Új államot, amely nem irányítani akarja, hanem megvédi az embereket. Új államot, amely tökéletesen van megszervezve, cselekvő, mozgékony és magas erkölcsi színvonalon áll. És új politikát, amely végre osztozik saját népe sorsában, s nem kiváltságosok kasztjaként magasodik a nép fölé. Új politikát, amely magyar szemmel nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik és magyar szívvel érez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Magyarország sokszor volt már a maihoz hasonló nehéz helyzetben. De mindig sikerült talpra állnia, mert mindig voltak, akik hittek benne, és a cselekvést választották. Mindig voltak országépítők, akik hittek abban, hogy Magyarország többre képes. Mi azért vagyunk ma itt, mert bízunk egymásban, tudjuk, támaszkodhatunk egymásra, s mi, az országépítők mai utódai hisszük, hogy Magyarország többre képes. Mi vállaljuk a magyar szolidaritás eszméjét és örökségét, azok is bízhatnak bennünk, akik reményvesztettek, csalódottak, elesettek, kimerültek, s ezért megfogyatkozott a bizodalmuk, elvékonyodott a hitük, kifakult az életkedvük. Mi értük is felelősséggel tartozunk. Mi készen állunk, hogy lelket öntsünk azokba, akik szeretnének reménykedni, de nem tudnak. Mert nem látnak ki a napi gondokból. Mert betegségek gyötrik őket. Mert magányosak. Mert már ledolgoztak egy életet, és úgy érzik, nem kapnak érte megbecsülést. Mert olyan csapások érték őket az életben, amelyeket még nem tudtak kiheverni. Lelket kell öntenünk beléjük, bátorítanunk, biztatnunk kell őket, hogy ismét hihessenek magukban, Magyarországban és a jövőben. Adjunk nekik a mi országépítő erőnkből, hogy ők is megérezzék, nem lehet úgy tönkretenni Magyarországot, hogy közösen ne tudnánk újra és újra felemelni.

1848-ban a történelem világos kérdést szegezett nekünk: rabok legyünk vagy szabadok?! A történelem ma is, 2006-ban világos kérdéseket állít elénk, ismét választhatunk. Egy ember erőlteti ránk a programját vagy a nemzet közös programját követjük? Nemzetközi érdekeket szolgálunk vagy nemzeti érdekeink vezetnek majd bennünket? Továbbra is mások lesznek a legfontosabbak Magyarországon vagy végre a magyar emberek? Kiszolgáltatott nép maradunk vagy cselekvő nemzetté válunk?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar nemzet okos nemzet – nem megy fejjel a falnak. Józan és megfontolt. Nem ellensége önmagának. Akkor cselekszik, amikor mozdulnia, amikor cselekednie kell. A magyar ember kivárja a megfelelő pillanatot, mert célja van, és tudja, mit akar. Csak az fordul be minden utcán, aki nem tudja, hová akar kilyukadni. De mi tudjuk, mit akarunk. Négy éve várjuk, hogy eljöjjön a pillanat. Türelmesen, okosan és fegyelmezetten vártuk, hogy újra lehessen nemzeti programja, hogy újra lehessen nemzeti kormánya Magyarországnak. Tudjuk, mit akarunk, hiszünk a nemzetben, és hiszünk a nemzet programjában. Három hét van hátra a döntő pillanatig, eljött hát a cselekvés ideje. Ne feledjétek: egységben az erő.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Én hiszek abban, hogy a magyar nemzetnek van jövője. Hiszem, hogy él benne a szolidaritás, hiszen nagy célokat tűzhet ki maga elé, és közös terveket valósíthat meg. Hiszem, hogy a XXI. század ismét a nemzetek százada lesz, mert csak az összetartó nemzetek képesek megszelídíteni és vitorlájukba fogni a világ határok nélkül száguldó vad energiáit. Hiszem, hogy Magyarország jövője a magyar nemzet, nem idegen hatalmak, nagyvállalatok vagy bankok. Előttünk a lehetőség, ma még nem is képzeljük, mi mindent érhetünk el néhány hét múlva, amikor a hóval együtt elolvad a jelenlegi hatalom, s a téllel együtt távozik a sikertelen négy év minden őszintétlensége, kíméletlensége, gőgje és önteltsége. S akkor Magyarországra ismét beköszönt a tavasz, a megújulás, az emberség és a tetterő. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Hiszem, hogy így lesz.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!