Az Ütközések című film kapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. A faji békétlenségről szóló film, amely elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb vágás díját is, a hollywoodi gála egyik meglepetése volt. A film kendőzetlenül mutatja be a faji megkülönböztetés összetettségét az amerikai társadalomban. A 2001. szeptemberi terrortámadások utáni Los Angelesben játszódó alkotás november óta látható a magyar mozikban. A King Kong három Oscart kapott a legjobb képhatásért (vizuális effektusok), a legjobb hangkeverésért és a legjobb hangvágásért. Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díját a 78. alkalommal osztották ki Los Angelesben, a hollywoodi Kodak-színházban.
Legelsőként George Clooney vette át a szobrocskát, amely a legjobb férfi mellékszereplőnek járt a Sziriana című filmben nyújtott teljesítményéért, amelyben egy CIA-ügynököt alakít a közel-keleti kőolajért folyó hatalmi játszmában. A színész több tévéfilm és moziszerep után a Vészhelyzet című sorozat Ross doktoraként vált világhírűvé. Többek között az Alkonyattól pirkadatig, a Peacemaker,és a Batman és Robin című filmekben is játszott. 2001-ben megkapta a legjobb színésznek járó Golden Globe-díjat, az Ocean's eleven című filmért 2002-ben MTV Movie Awards jelölést kapott. Első filmes rendezését (Egy veszedelmes elme vallomásai) 2002-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjra jelölték. 2006-ban a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Golden Globe-díjat is kapott a Szirianában alakított szerepéért.
Magyar származású a legjobb női mellékszereplő
A legjobb rendező Ang Lee lett, a Túl a barátságon című alkotásáért jutalmazták az Amerikai Filmakadémia díjával. A Túl a barátságon a nyolc jelölésből ugyancsak három Oscart vitt el, a legjobb rendezésen kívül a legjobb filmzenéért és a legjobb adaptációs forgatókönyvért kapta meg a 34 centiméter magas, négy kilogramm súlyú, 24 karátos arannyal bevont, stilizált lovagot ábrázoló szobrocskát. Lee 1954. október 23-án született Tajvanban. Első filmjéért, az 1993-as Az esküvői bankettért a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjat kapott. A Túl a barátságon című film rendezéséért korábban Golden Globe-díjban is részesült.
Az életműdíjat Robert Altman rendezőnek ítélték oda. Őt a Filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díjjal tüntette ki a „filmeseket és nézőket egyaránt inspiráló„ életművéért. A 81 éves amerikai filmrendezőt a 3500 fős sztárközönség állva ünnepelte.
A legjobb színésznőnek járó díjat Reese Witherspoon vehette át A nyughatatlan (Walk The Line) című, Johnny Cash énekesről szóló filmbiográfiában nyújtott teljesítményéért. Witherspoon a Doktor Szöszi főszerepével vált igazán ismertté. Alakításáért 2002-ben MTV Movie Awards-díjat, és Golden Globe-ot kapott. A nyughatatlan főszerepéért idén Golden Globe-díjban is részesült.
A 38 éves Philip Seymour Hoffmant díjazták a legjobb színésznek járó Oscarral a Capote című film címszerepének megformálásáért. Hoffman első szerepe az Egy asszony illata volt 1992-ben. Játszott az 1996-os Twisterben, az 1998-as Patch Adamsben és az 1998-as A nagy Lebowskiban. Idén a Capote főszerepéért Golden Globe-díjban is részesült.
A legjobb női mellékszereplő díját a félig magyar származású Rachel Weisz brit színésznő kapta Az elszánt diplomata című, John le Carré regénye alapján készült, a nagy gyógyszergyárak mesterkedéséről szóló, Afrikában játszódó krimiben nyújtott alakításáért. Weisz, aki játszott többek között a Láncreakció (1996) című filmben Keanu Reeves és Morgan Freeman partnereként, a Szabó István által rendezett A napfény ízében (1999), A múmia (1999), és A múmia visszatér (2001) főszerepében, valamint a Constantine – A démonvadászban (2005), újra Keanu Reves partnereként is ismertté vált. Idén Az elszánt diplomatában nyújtott alakításáért átvehette a legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe-, és Oscar-díjakat.
A legjobb külföldi (nem angol nyelvű) film kategóriában a Tsotsi című dél-afrikai filmnek szavazta meg az Oscart az akadémia 5800 tagja. Szándékosan csapnivalóan kisminkelt két komikus színész jelentette be a legjobb sminknek járó Oscart, amelyet a Narnia krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című filmnek ítélték oda. A legjobb dokumentumfilm kategóriában a világszerte nagy sikert aratott Pingvinek vándorlása, François Luc Jacquet francia rendező alkotása nyert akadémiai díjat. A legjobb filmdalért Oscart a Hustle and Flow (Sürgés-forgás) című film kapta. A legjobb animációs játékfilm a Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény lett.
Tom Cruise: a kanapétól a málnaesőig
Tom Cruise és volt felesége, Nicole Kidman is a hollywoodi Oscar-díjosztást megelőző, a legrosszabb filmeknek és színészeknek megítélt Arany Málna trófea díjazottjai lettek – más hírességek mellett – a 2006-os évjáratban. A szombat este – a vasárnapi Oscar-ceremónia előestéjén – kihirdetett díjak sztárja kétségkívül a 43 éves Tom Cruise volt, aki egy új kategória, „az év magazinjainak legunalmasabb témái” keretében „nyerte” el a nem egészen öt dollár értékű, műanyagból készült aranyozott málnaszemet. Egy filmrajongó, John Wilson 1980-ban alapította ezt az ellendíjat, melynek ezúttal filmen kívüli területen is volt kitüntetettje. Tom Cruise és új választottja, a 26 éves Katie Holmes románcuk kommunikálásának módjával érdemelte ki e figyelmességet. Az amerikai kasszasikerfilmek sármos sztárjaként világhírűvé vált színész 2001-ben, tízéves házasság után vált el Nicole Kidmantól, majd 2005-ben a híres műsorvezetőnő, Oprah Winfrey kanapéjára felugorva jelentette be ország-világnak, hogy szerelmes Katiebe. Ezt követően a párizsi Eiffel-toronyról adta hírül eljegyzésüket és októberben közölte, hogy szerelme gyermeket vár tőle. Az Oscar-paródia másik szupersztár nyertese Cruise korábbi párja, a 38 éves Nicole Kidman lett, aki Will Ferrerrel osztozott a ”legrosszabb párnak„ kiosztott málnában a ”Bewitched„ című filmben nyújtott alakításukért. A legtöbb Arany Málnát a Jenny McCarthy, a korábbi Playboy-modell által írt Dirty Love (Piszkos szerelem) című film kapta, mint az év legrosszabb alkotása, amely a legrosszabb forgatókönyv alapján készült, benne a legrosszabb női főszereplővel, azaz Jennyvel. A művésznő volt férje, John Mallory Asher a legrosszabb rendezőnek kijáró díjat kapta. A legrosszabb férfi színész címmel Rob Schneider tért volna haza – ha elment volna a díjosztó ceremóniára –, a Deuce Bigalow: European gigolo című film címszerepéért.
Info Rádió, Magyar Rádió, teletext.hu

Hatalmas villám hasította ketté Szombathely felett az eget