Képmutatásnak nevezte Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének a rendőrséggel kapcsolatban megfogalmazott javaslatait Újhelyi István, az MSZP alelnöke. Az az Orbán Viktor kiáltott rendőrért, akinek pártjában köztörvényes bűncselekményeket követnek el a kampányban – fogalmazott a szocialista politikus.
Közölte: Orbán Viktor vasárnap Veszprémben arról beszélt, nincs kicsi vagy nagy bűncselekmény, csak egy van: bűncselekmény, amivel szemben meg kell védeni az embereket.
A Fidesz szerint rosszabbul élünk, mint négy éve, a közbiztonság, az emberek biztonságérzete is romlik. A rendőrség működtetésére, fejlesztésére a saját luxuskiadásaival nem fukarkodó kormányzat nem fordít elég pénzt – írja Kontrát Károly, a Fidesz rendészeti programszóvivője. Hozzáteszi: „a Fidesz programot indít a félelem nélküli életért; a bűncselekmények számát radikálisan csökkenteni fogjuk. Növeljük a rendőrség létszámát; elérjük az európai szintet, hogy 100 ezer lakosra 250-300 rendőr jusson.
A rendőri korrupció visszaszorításához megbecsülést és biztos megélhetést nyújtó fizetést adunk a rendőröknek, visszajár nekik a jogellenesen elvett 13. havi fizetésük. Fokozott védelmet biztosítunk az időseknek és a gyermekeknek, a társadalom legveszélyeztetettebb tagjainak: a Büntető törvénykönyv szigorításával határozottan megvédjük őket” – áll a sajtóközleményben. (Teletext, OS)

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején