Csaba László közgazdászprofesszor szerint kiigazítás kell

Komolyan kell venni a piac visszajelzéseit a Magyarországon kialakult fizetési és államháztartási hiánnyal kapcsolatban – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Csaba László, a Közép-európai Egyetem (CEU) közgazdászprofesszora, aki szerint a legnagyobb kérdés, hogy mikor és egyáltalán lesz-e költségvetési kiigazítás.

Magyar Nemzet
2006. 04. 13. 22:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak irigyelni tudom Veres János optimizmusát – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Csaba László közgazdász az első negyedéves rekordnagyságú ikerdeficittel kapcsolatban, s hozzátette: talán inkább érdemes lenne elgondolkodni az esetleges megszorításokról, illetve a kormányzat és a piacok közötti kommunikáció erősítéséről. A költségvetési megszorítások szükségességének témája azután került ismét előtérbe, hogy a hétfőn kiadott pénzügyminisztériumi adatok szerint az első negyedéves hiány elérte az egész évre tervezett felét, s márciusban a büdzsé minden idők legmagasabb deficitet produkálva összesen 789,2 milliárd forintos hiánnyal zárt.

A túlköltekezés lefaragásának és a költségvetés rendbe hozásának kapcsán Csaba László úgy fogalmazott: a piacok mindig abban érdekeltek, hogy nagy stabilitással tudjanak üzleteket kötni és működő tőkét befektetni, ezért érdemes lenne minél hamarabb nekilátni a már régóta emlegetett kiigazításoknak.

Csaba László professzor úgy látja, hogy nem szerencsés a szükséges lépések halogatása, az önkormányzati választások miatt sem, mivel ha nem történik semmi, az államháztartási hiány finanszírozhatatlanná válik, rosszabbra fordulhatnak a makrogazdasági mutatók – ami tartósan, akár évekre is lelassítja a gazdasági fejlődés ütemét évi egy-két százalékos szintre.
A közgazdász hangsúlyozta: jelentős kockázatot jelent Magyarország számára az euró bevezetésének egyre távolabbra tolódása, mivel az euróövezethez csatlakozás nekünk sokkal fontosabb, mint Brüsszelnek. (Legutóbb már a 2014-es évszám is megjelent, mint az uniós valuta lehetséges legkorábbi bevezetésének dátumaként.)

A Közép-európai Egyetem professzora úgy látja, hogy ez ügyben figyelembe kell venni hazánk szerződéses kötelezettségeit, s figyelmeztetett: az időben meghozott, a kiigazítást célzó szükséges intézkedések elmaradása esetén kedvezőtlenül alakulhatnak a nemzetgazdasági mutatók, csökkenhet a foglalkoztatottság, és gyengülhet a forint árfolyama.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.